Amióta világ a világ, a közveszélyes őrülteket igyekeztek eltávolítani a közösségből. A múltbéli, gyakran embertelen módszerek miatt leginkább a beteget sajnálhatjuk. Minden megfordul viszont, ha a dühöngő elmebeteg egy uralkodó, főleg ha a Római Birosalom érinthetetlen, isteni császára.
A későbbi Caius Caesar gyermekkorát katonai táborokban töltötte apja, a népszerű és kiváló hadvezér, Germanicus mellett. A Caligula nevet, ami annyit tesz, csizmácska, a légiósok ragasztották rá, mert a kisfiú előszeretettel slattyogott a katonák hatalmas lábbelijében. Apja halála után Tiberius császár udvarába került, ahol végignézte az uralkodó kegyetlenkedéseit, családja kiirtását, élete besúgók, kémek, bizonytalanság és rettegés között telt. Talán ezzel magyarázható későbbi viselkedése.
Véres hídavatás
Caius Suetonius, a II. században élt író szerint Caligula természete már trónra kerülése előtt is gonosz és vad volt, örömmel szemlélte a kínvallatásokat és kivégzéseket, vendéghajjal és hosszú ruhában látogatta a lebujokat, bordélyokat. Tiberius azt mondta róla: keresztes viperát nevel személyében a római népnek. A császár halálával – amelyben a pletykák szerint neki is része volt, sőt talán ő maga ölte meg – Krisztus után 37-ben a 25 éves Caligula szerezte meg a trónt. A nép örömmel fogadta, és eleinte rá is szolgált a bizalomra: beszüntette a Tiberius alatt általánossá lett terrort, hazahívta a száműzötteket, jóléti intézkedéseket vezetett be, pénzt osztott a népnek, hatalmas mulatságokat rendezett.
Nyolc hónapig volt “jó császár”, mígnem elhatalmasodott rajta az elmebaj. Az első jelek közt volt, hogy összekapcsolt hajókra döngölt földből utat épített a több kilométer széles baiaei öbölben. Két napig parádézott rajta díszkísérettel, mindezt állítólag egy korábbi jóslat miatt, miszerint „Caius éppoly kevéssé kerül uralomra, mint amilyen biztos, hogy nem kél át lóháton a baiaei öblön”. Megmutatta, hogy képes rá. A “hídavatáson” a parton nézelődő embereket odahívta magához, majd hirtelen a tengerbe taszíttatta őket. Ha pedig valaki a kormányrúdba igyekezett kapaszkodni, azt csáklyákkal, evezőkkel visszadobatta a vízbe.
“Caligula magas termetű, sápadt arcú, testes, nagy darab férfi volt; nyaka, combja nagyon vékony, szeme, halántéka beesett, homloka széles és komor, haja ritkás, feje búbján egészen kopasz, de teste egyéb részeit szőr borította. Épp ezért halálos bűnt követett el valaki, ha elhaladván előtte felülről nézett rá, vagy bármi okból kimondta azt a szót, hogy „kecske”. Arca természettől fogva is félelmetes volt, de ő a tükör előtt rémületesnél rémületesebb fintorokat gyakorolva, szántszándékkal még förtelmesebbé igyekezett tenni. Sem teste, sem szelleme nem volt egészséges” – írja a történetíró.
Istenekkel vitázott
Birodalomszerte összegyűjtette az istenek legszebb szobrait, fejüket letörette, helyükbe saját képmását helyezte. Templomot alapított önmaga istenségének, hozzávaló papi testülettel és aprólékosan kieszelt áldozati szabályzattal együtt. Életnagyságú aranyszobra ott állt a templomban mindig olyan ruhában, amilyet maga aznap viselt.
“Éjjel Caius a ragyogó teliholdat ölelkezésre, szeretkezésre hívta nemegyszer, nappal titkos megbeszéléseket tartott a Capitoliumi Juppiterrel” még össze is veszett vele, “egyszer kihallatszott, mikor fenyegető hangon görögül így szólt Juppiterhez: »Vagy te emelsz fel engem, vagy én téged!«” – írja Suetonius. Végül megbocsátott az istennek, és azt mondta, Juppiter meghívta őt, hogy lakjanak egy fedél alatt.
Nagyanyját és öccsét megölette, apósát arra kényszerítette, hogy vágja át el saját nyakát, és “mindhárom nővérével bűnös viszonyt folytatott”. Kedve szerint váltogatta feleségeit, sokszor gazdag, befolyásos polgárok feleségeit kényszerítette nyíltan ágyába. A szenátorokat azzal alázta, hogy a kocsija körül futtatta őket, lakomákon velük szolgáltatott fel, de aktuális hangulata szerint többüket meg is gyilkoltatta. A cirkuszi játékokon tudatosan keltett pánikot, vagy idézett elő olyan tolongást, amelyben százak haltak meg.
Miután uralkodása idején nem dúlt háború, Caligula gondoskodott “hadi eseményekről”. Megostromolt egy erdőt, a fákat, mint ellenséges katonákat kivágatta. Miutánnézeteltérése támadt a tenger istenével, támadást vezényelt az óceán ellen, kagylókat gyűjtetett hadizsákmányként, és diadalmenetet tartott.
Három évig tűrték
“Ha gladiatori játékot rendezett, a legtűzőbb napsütésben félrehúzatta a vászontetőket, s megtiltotta, hogy bárki elhagyja a nézőteret … Nemegyszer bezáratta a magtárakat, és megüzente a népnek, hogy most pedig éhínség következik.” A bűnözőket állatokkal falatta fel, étkezés közben kínzásokat, kivégzéseket nézett szórakozásból, sok magas rangú férfit bányamunkára, útépítésre vagy állatviadal megvívására ítélt, ketrecbe zárt vagy kettéfűrészeltetett. A szülőket kényszerítette, hogy fiaik kivégzését végignézzék.
Egyszer, amikor “az áldozati barom már ott állt az oltár előtt, ő pedig az állatot letaglózó pap ruhájában, magasra emelve az áldozó fejszét, lesújtott – az áldozás bemutatásához készülődő papra. Ismét máskor, vidám lakoma közben heverészve hirtelen felkacagott; a mellette fekvő két consul udvarias kérdésére, hogy mit nevet, Caligula így felelt: »Mi mást is nevetnék, mint azt, hogy csak egy intésembe kerül, és akár el is vágják mindkettőtök torkát!«”
Suetonius oldalakon keresztül sorolja még Caligula “fertelmes tetteit”, így nem csodálkozhatunk rajta, ha “több embernek is kedve támadt, hogy ezt a dühöngő őrültet megölje”. Több leleplezett összeesküvés után végül 41 januárjában meggyilkolták. “Huszonkilenc évet élt: három évig, tíz hónapig és nyolc napig uralkodott”.
