Ami ma nekünk természetes, az még a viszonylag közeli múltban is komoly kihívást jelentett. Az emberi testből származó salakanyagok elhelyezése macerás volt és bizony kellemetlen szagokkal járt. A középkor embere gyakorlatilag ott könnyített magán, ahol tudott. A zsúfolt városokban nyilvánvalóan nehezebb volt megoldani, itt a városfal mellett, árkok fölé emelt kisházakban adták ki a felesleget, de otthon mindenki bilit, vödröt használt. Ezek tartalmát jó esetben gödrökbe ürítették, de jellemzően inkább csak kilöttyentették az utcára.
Karosszékbe, ablakmélyedésbe…
A szemét és az ürülék a városok állandó problémája volt. Olyannyira, hogy a XVI. században például Párizs városát cselekvésre is sarkalta. Rendelet született: ha az ember az utcára kívánja önteni a bilije tartalmát, előbb kiabálnia kell. Így legalább esélyt kapott az is, aki épp az ablak alatt sétált… XIV. Lajos, a Napkirály tanácsának tagjai például bilivel felszerelt, bársonnyal bevont karosszékekre telepedve üléseztek, hogy ne kelljen az időt kimenetelre vesztegetniük. Az is teljesen természetes volt, hogy a palotában tolongó udvaroncok egy-egy ablakmélyedésbe, függöny mögé vonultak dolgukat végezni.
A rómaiak békésen ücsörögtek egymás mellett. A körbefutó csatornában víz folyt, abba öblíthették a maradék eltávolítására szolgáló szivacsot. Ez a hely tartozéka volt… (wikipedia)
A lehajtható fedelű, vízöblítős illemhely 1589-ben született Angliában, innen terjedt el a világban és viseli hazánkban azóta is a wc, azaz water closet nevet. A nagy áttörés azonban a XIX. század közepén történt, amikor egy S-kanyart alkalmaztak a kivezető vízvezetéken, így az illemhely már valóban a lakás “vállalható” részévé vált.
Első a birodalomban
Magyarországon az első wc-t Széchényi István otthonában találjuk. A gróf 1820-ban, apja halálával vált a cenki kastély urává, 1833-tól kezdve átépíttette és modernizáltatta az épületet. Külön figyelmet szentelt a folyóvizes fürdőszobának és a vízöblítéses vécének (angolvécé, water closet), amely feltehetően első volt a Habsburg Birodalom területén. A bécsi Burgban is csak 1854-től volt fürdőszoba Erzsébet királyné számára – írja a Rubicon.hu-n Kelemen István.
Széchenyi uradalmi igazgatójához, Lunkányi Jánoshoz írt leveleiből látszik, milyen aprólékosan tervezett meg minden részletet. Pozsonyban, 1835. május 21-én kelt levelében például rajzot készített arról, milyen illemhelyet szeretne létesíteni otthonában, az ábrákat német és magyar nyelvű magyarázó szövegekkel látta el. Az elképzelés szerint a víz a padláson elhelyezett, feltöltött tartályból a gravitáció segítségével különböző csöveken átfolyva tudná elvégezni az öblítést.
A nagycenki kastély (wikipedia)
Az ajtót bé kell tenni
Annak érdekében, hogy a tartályba a szükségesnél ne kerüljön több víz, a rendszerbe beiktatnának a túlfolyás ellen egy másik edényt is, amely a felesleges vizet kivezetné az épületből. A gróf szeptember 18-án a hagyományos árnyékszékkel kapcsolatban tett észrevételeket. Levelét ezúttal is illusztrálta és német nyelvű magyarázatokkal látta el. Figyelmét elsősorban a kellemetlen szagok elvezetésére összpontosította, a megoldást szellőzőnyílás és szagelvezető cső megfelelő beszerelésében látta.
1836. július 19-én Orsováról arról érdeklődött jószágigazgatójától, “mikép van a viz rejtekkel (watercloset), elvannak mindenestül végezve?” 1837. január 3-án Pestről írt levelében felpanaszolta, hogy a “kis kastélyban sincs az árnyékszék teljes megnyugtatásomra elrendelve. Nem lehet a konyhába menni, hogy ne lássa az ember! Ajtó lesz, pedig kettő, de azt a cseléd soha nem szokta bé tenni.” Lunkányi augusztus 16-án kelt főpénztári számadása szerint az “új kastélyba” 114 forint 39 fillér értékben vásároltak ólomcsöveket a “vater-closethez”, és úgy tűnik 1840-re már több angolvécé volt beszerelve a kastélyba.
