A szuperláncok tavaszi akcióinak böngészésekor meg aztán egyenesen meglódul a fantázia…A kínálatban azonban már szinte kizárólag Full HD (azaz: 1920×1080 képpontos) felbontású, és főként LED-képernyős készülékeket találunk, ráadásul néhány éve (Magyarországon 2011 óta) új bűvszó is hódít: a „Smart TV” (más néven „Connected” vagy „okos-tévé”).
A Smart TV lényege, hogy a készülék nemcsak a televízióként funkcionál, hanem a világhálóra csatlakoztatva megszámlálhatatlan új szolgáltatást is felkínál. Ennek következtében azonban kezelésük bonyolultabb, a pluszfunkciók elérése komolyabb előtanulmányokat igényel. Fontos előre kihangsúlyozni, hogy a Full HD képminőséget csak akkor élvezhetjük, ha a kábelszolgáltatónknál előfizetünk az egyes csatornák nagyfelbontású elérésére – vagy a földi sugárzás esetében, amikor a mindigTV adását fogadjuk, amihez viszont megfelelő antenna és set top box is szükséges.
A húsvéti ajándék átadása után persze mindenki szeretné learatni a szülők/nagyszülők könnyes ovációba torkolló köszönetét, ám az nagy valószínűséggel csak addig tart, amíg az okostévéhez értő okos rokon is a helyszínen van. Az őszinte, a mindennapos televíziózásra épülő hálára azonban várni kell – aminek nagyon is egyszerű okai vannak.
Az 50-60 fölött korosztály többsége képtelen egyetlen nekifutásra befogadni a Smart TV-k szolgáltatásgazdagságát, és ez akkor is így van, ha az internettel kapcsolatban már szert tettek némi gyakorlatra. Néhány jellemző különbség a „régi”, és a LED-képernyős „okos” televíziók között:
- a hagyományos (CRT-képernyős) televíziók többsége csak 720×576 képpont megjelenítésére képes, de sokkal nagyobb színhűségű, színgazdagabb, életszerűbb képet nyújt,
- a kábeltévé-szolgáltatók alapcsomagjaiban csak „analóg” (tehát a CRT-képernyőkre szánt) jeleket adnak, sőt a „digitális-tv” alapcsomagokban is csak a hagyományos felbontást nyújtják,
- ennek következtében a HD Ready vagy HD Ready 1080p matricával jelölt tévék nem nyújtanak majd élesebb képet, de a Full HD televíziók képén is csak akkor érvényesül a nagyobb felbontás, ha a szolgáltatónál pluszköltségért előfizetjük a HD-csatornákat,
- a Smart TV alapvető képességeit pedig csak akkor fogják kihasználni és élvezni a szülők/nagyszülők, ha a készüléket csatlakoztatják az internethez,
- a további, és igazán széles körű szolgáltatásokat pedig csak más eszközökkel (okostelefonnal, asztali vagy hordozható számítógéppel, tablettel) aknázhatják ki.
Mitől olyan okos a Smart TV?
A Smart TV legfontosabb tulajdonsága, hogy a készülék csatlakoztatható a világhálóra. Így nemcsak a kábeltévé (vagy a mindigTV) csatornáit mutathatja, hanem az internetes tartalmakat is megjelenítheti. Az okostévék alapkészülékei (az úgynevezett „belépő szintű” modellek) a szokásos kábellel (UTP) csatlakoznak a nethez, a fejlettebb eszközök pedig vezeték nélküli (WiFi) eléréssel is rendelkeznek. Sőt, akár meg is oszthatják a WiFit az említett eszközökkel (okostelefonok, PC-k, noteszgépek, tabletek). Végeredményeként pedig egy olyan otthoni hálózat alakítható ki, amelyben az összes felsorolt eszköz kétirányban kommunikálhat egymással, és a rajtuk tárolt képek, videók, zeneállományok és egyéb információk megoszthatók egymás között.
Így az internetre csatlakoztatott Smart TV képernyőjén megjeleníthető a web-böngészőkkel elérhető tartalom (például a Facebook, az iWiW), a levelezés, megtekinthetők a videómegosztók (például a youtube) klipjei vagy filmjei, de a csatlakoztatott eszközökön tárolt zenék, vagy videók is átküldhetők a Smart TV képernyőjére.
Mi itt a probléma?
Az első gond ott jelentkezik, hogy a Smart TV távirányítójával csak nehézkesen kezelhető az internet, mivel a böngészősávba egyesével kell bepötyögni az egyes karaktereket. Az említett plusz-szolgáltatások, az okos-tévék teljes funkcionalitása csak külső billentyűzet és egér csatlakoztatásával kezelhető egyszerűen. További gondot jelent, hogy az említett négyesfogat (Smart TV, okostelefon, tablet, számítógép) összehangolása. A kívánt funkciók egymáshoz illesztése az átlagosánál nagyobb jártasságot igényel, a mindennapos használathoz pedig mindegyik eszköz szolgáltatásainak mélyreható ismeretére lesz szükség.
A fentiekből remélhetőleg kiderül, hogy csak akkor érdemes megfizetni a Smart TV-k által kínált plusz-funkciókat, ha a felhasználók legalább alapszinten jártasak az okostelefon és a számítógép kezelésében, és valódi igényük van arra, hogy a különböző eszközöket összehangoltan használják. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a szülők/nagyszülők képesek lesznek kihasználni az okos-tévé funkcióit, akkor előzzük meg, hogy a húsvéti meglepetés végül kellemetlen meglepetésbe forduljon. Lehet, hogy szeretteink sokkal jobban örülnek majd egy hagyományos fotóalbumnak, amelyben együtt látják a családot unokáktól a nagyszülőkig.
Smart-történelem
A Smart TV-k megjelenése egy integrációs folyamat egyik legutóbbi mérföldköve.
A számítógép-felhasználók (akik egyben tévénézők is) természetes igénye volt, hogy előbb-utóbb egyetlen eszközzel számítógépezzenek és tévézzenek. Az 1980-as évek végén fogalmazódott meg a korszakváltó kérdés: a jövőben a tévé költözik-e be a számítógépbe, vagy éppen fordítva? Mindkét oldalról megindultak a fejlesztések – már 1990-ben is lehetett olyan asztali PC-be illeszthető PCI kártyát vásárolni (Xtreme), amellyel kiváló felbontású, hangolható tv-ablakot nyithattunk meg a monitoron, a megjelenített műsort rögzíthettük a merevlemezen, és ugyanúgy előre beprogramozható volt a kiválasztott csatorna műsorának felvétele, mint a videómagnókon.
Természetesen a kiegészítő kártya a rádióadások vételére is alkalmassá tette a számítógépet. A noteszgépek terjedésével egyre inkább a PCMCIA (PC-kártya) majd az USB-s tv-adapterek terjedtek el – a számítógépes világ tehát felkészült a televízió-funkció befogadására. TV-oldalról viszont eleinte lassan haladt a közeledés, és a média-box (set top box), valamint a digitális tévé megjelenése is csak csökkenteni tudta a lemaradást. Ennek minden bizonnyal az is oka volt, hogy a televíziós világ már több mint 50 éves múlttal rendelkezett, ám az analóg-szolgáltatások alig változtak – miközben a PC-világ rohamléptekkel és dinamikusan fejlődött.
Ráadásul időközben megjelentek az okostelefonok is, amelyek (az új operációs rendszereknek köszönhetően) képesek voltak teljesíteni mindkét oldal elvárásait: a leginkább használt számítógépes funkciók mellett tévé- és rádióadások vételére is képessé váltak. A Smart TV végülis beteljesítette a „bármit, bárhol; bármikor” ígértet, hiszen a tévé képe átvihető a mobil-eszközökre, a tablettel vagy okostelefonnal készített fotók és videók pedig azonnal (és vezeték nélkül) megtekinthetők a nappali közepén elhelyezett nagyképernyős készüléken.
