A diktátorok is csak emberek, adott esetben szeretnek olvasni. Hogy ki és mit, az ízlés dolga. Hitler például rajongott Shakespeare-ért, 16 ezer darabos magánkönyvtárában egy tízkötetes, bőrkötésű, horogkereszttel és a monogramjával díszített Shakespeare-válogatás is helyet kapott. A náci vezetőt teljesen áthatotta a Hamlet szelleme, kedvenc frázisa a “Lenni vagy nem lenni” volt.
Riválisait állítólag többször is a drámaíró által a Julis Caesarban idézett szavakkal fenyegette meg riválisait: “Találkozunk Philippinél”. Hitler egyébként a Robinson Crusoe-t, a Gulliver utazásait és a Don Quijote-t tartotta a világirodalom legnagyobb alkotásainak – írja a Múlt-kor.hu.
Bulgakov és Che Guevara
A néhai chilei diktátor, Augusto Pinochet néhai chilei diktátor titokban hatalmas, több mint 50 ezer kötetes könyvtárat gyűjtött össze. A jelek szerint nem érdekelték a versek vagy a regények, ugyanakkor falta a chilei történelemről szóló műveket. A venezuelai elnökre, Hugo Chávezre egy 19. századi föderalista katona, az előbb halálra ítélt, majd több győztes csatát is megvívó Ezequiel Zamora (1817-1860) életrajza volt. Rajongott a kommunista teoretikusok, Marx, Lenin és Mao műveiért, de fiatalon olvasta Che Guevara naplóit is.
Mihail Bulgakovot írásai miatt rengeteget támadták, osztályellenségnek titulálták, sokáig nem is publikálhatott. A Fehér Gárda című regénye 1918-ban, Kijevben játszódik, a Város ellen vonuló Petljura és a bolsevikok küzdelmét meséli el a “fehér” értelmiségi család, a Turbin família sorsán keresztül. A regényt erősen cenzúrázva 1926-ban – nem kis nehézségek árán – a Művész Színházban színpadra vitték Turbinék végnapjai címmel. A művet Sztálin többször is megnézte, ám az erősen kétséges, hogy maga a regény a kedvence lett volna. Pedig többen ezt állítják.
A Mein Kampf, mint “tankönyv”
Észak-Korea vezető tisztviselői meglepő ajándékot kaptak Kim Dzsong Un tavalyi születésnapján. Adolf Hitlernek a börtönévei alatt írt, még életében kiadott, a nácizmus ideológiai alapvetését tartalmazó könyvét. A Mein Kampfot természetesen nem a náci eszmék népszerűsítése miatt osztogatták, hanem az első világháború utáni német katonai-gazdasági újjáépítésre akarták felhívni ily módon a figyelmet.
Egy Kínában dolgozó észak-koreai tisztviselő elárulta, hogy Kim egyik beszédében a két világháború közti Németország példáját emlegette. Arra ösztökélte a vezetőket, hogy kezdjék el olvasni a Mein Kampfot, mélyen tanulmányozzák a Harmadik Birodalom történetét, és vonják le belőle a gyakorlati konklúziókat. Az „ajándék” persze szimbolikus: a két ideológiát egy szakadék választja el egymástól. Abból a szempontból azonban mindenképpen „hasznos” olvasmány lehet, hogy Phenjan egy, a történelemből vett példa alapján megvizsgálhatja, hogyan sikerült egy elszigetelt hatalomnak talpra állnia és erős hadsereget létrehoznia.
