Az 1848-as forradalmi hullám hatására a bécsi udvar az áprilisi törvények szentesítésével hajlandó volt ugyan teljesíteni a magyar követeléseket, de csak az alkalmas pillanatot várta, hogy minden engedményt visszavonjon.
A Habsburgok az „oszd meg és uralkodj” ősi elve alapján jártak el, amikor az elszakadni vágyó Velence és a gyengének tűnő Prága ellen erővel léptek fel, a különleges jogi státust élvező Magyarországnak viszont felelős kormány alakítását engedélyezték. Ezzel egy időben a Szent Korona országaiban sikeresen fordították szembe a pesti kormánnyal a kulturális, esetleg teljes autonómiára vágyó nemzetiségeket – eleveníti fel a Rubicon.hu.
Ennek szellemében a fegyverest konfliktust sem a császári hadsereg, hanem Josef Jellasics horvát bán támadása miatt robbant ki. A bán egyfelől a Habsburg-dinasztia megmentőjének képében tetszelgett, másfelől viszont a kamarilla támogatását is élvezte. 1848 augusztusának végén fegyveres provokációt kezdeményezett Magyarország ellen: először megszállta Fiumét, majd szeptember 11-én átlépte a Drávát, hogy az uralkodó állítólagos parancsára hivatkozva „rendet tegyen” Pesten.
Josef Jellasics hortát bán (wikipedia.hu)
Harcolni, vagy pusztulni
Furcsa háború volt ez, hiszen az egyik oldalon a király által kinevezett, majd leváltott bán, és a Ferdinándra felesküdött határőrsereg, míg a másik oldalon ugyancsak a király által kinevezett magyar kormány, és – az áprilisi törvények értelmében – szintén Ferdinándra felesküdött honvédsereg állt. A zűrzavarban a tisztek és katonák jelentős része esküje miatt úgy döntött, kimarad a küzdelemből. Sokan pedig később érzelmeiktől függően csatlakoztak egyik vagy másik táborhoz.
Fenti okok miatt a Teleki Ádám vezette honvédsereg a lehető legtovább el akarta kerülni az összecsapást, azonban a magyar oldalon álló császári-királyi tisztek közül sokan ez idő alatt átszöktek Jellasicshoz. A honvédsereg teljes zűrzavarban várta Jellasics érkezését, miközben mindenki tisztában volt azzal, hogy a magyaroknak két lehetőségük van. Vagy legyőzik a horvátokat, vagy ellenkező esetben a bán bevonul Pestre, és megsemmisíti az eddigi vívmányokat.
Hogy Pákozd mellett végül az első forgatókönyv valósult meg, az a szeptember 16-án megalakuló Országos Honvédelmi Bizottmány érdeme volt. A dunántúli visszavonulással együtt Kossuth vezetésével toborzásba kezdtek az Alföldön, és szeptember 28-áig megközelítőleg 16 ezer újoncot mozgósítottak. Ezen a napon Jellasics már Székesfehérvárt is elfoglalta. A királyok városától északra azonban felsorakozott a magyar sereg, amely körülbelül 27 ezer főt és 80 ágyút tudott harcba küldeni.
Hét magyar halt hősi halált
A csata főparancsnokává magyar oldalon Móga Jánost választották, a honvédek pedig elfoglalták állásaikat a Pátka-Sukoró-Velence vonalon. Mivel Jellasics mind létszámban, mind a csapatok képzettségét tekintve fölényben volt, Móga nem vállalta a támadás kockázatát. A bán támadása esetén azonban hajlandó volt megvívni az ütközetet.
Jellasics a haditerve a következő volt: a Pátka mellett állomásozó magyar jobbszárny visszaszorítása után frontális támadást akart indítani a honvédek centruma ellen, majd egy bekerítő hadművelet segítségével később a Velencei-tóba szorította volna Móga seregét. A szeptember 29 reggelén kezdődő ütközet kezdetben Jellasics várakozása szerint alakult. Balszárnya sikeresen kiűzte Guyon Richárd egységeit Pátkáról, ám a döntő roham két alkalommal sem hozott eredményt. A honvédek tűzereje nyomán az offenzíva újra és újra kudarcba fulladt.
Bár közelharcra ezen a szakaszon nem került sor, a bán a délutáni órákban úgy döntött, visszavonul, ezért fegyverszünetet kért Mógától. A magyar honvéd tábornok teljesítette ellenfele kérését, így aztán Jellasics hamarosan megkezdte Petőfi Sándor által megénekelt híres futását, mely a valóságban inkább rendezett visszavonulás volt. Miután az ütközet a császári oldalon 200, magyar oldalon pedig mindössze hét áldozatot követelt, a menekülést semmi nem indokolta. Bebizonyosodott ugyanakkor, hogy a magyarok jóval nagyobb katonai potenciállal rendelkeznek, mint azt előzetesen Jellasics gondolta.
A pákozdi ütközetnek ilyen módon tehát inkább politikai szempontból volt jelentősége, hiszen a győzelemmel Magyarország megőrizte az áprilisi törvényekkel kivívott szuverenitását, ezzel egy időben azonban az is világossá vált, hogy Bécs és Pest-Buda elmérgesedő konfliktusban hamarosan a fegyverek veszik majd át a szót.
További részletekért és történelmi témákért keresse fel a Rubicon.hu-t.
