Az asszonyok az ókori világban is két dologért tettek meg mindent: azért, hogy legyen gyermekük, és azért, hogy ne legyen. Módszereik persze mások voltak, de a szándék és az elv mit sem változott 2500 év alatt. Mind a magzatelhajtás, mind a teherbe esés elősegítésére úgynevezett pesszoszt használtak, ami egy zsíros, esetleg vattaszerű anyagból készült hüvelykúp volt. Ebbe a kívánt hatás elérése szerint különböző növények, gyümölcsök, fűszerek, állati eredetű és ásványi anyagok keverékét, főzetét tették – írja a Rubicon.hu.
A hipporatészi cső
Hippokratész, Kr. e. V. században élt orvos ekként mutatta be a magzatelhajtó szer helyes használatát: „Miután a terhes asszony két napot böjtölt, dagasszál kovásztalan kenyeret közönséges magrugó levével, és ezt helyezze fel [magának a terhes asszony, mint hüvelykúpot]. Patkánymagból mintegy két maréknyit oldjál fel mézes vízben, majd add inni […] Tengeri skorpióepét csavarj gyapjúba, és szárítsd meg árnyékos helyen, majd helyezze fel. Közönséges magrugó magvát és égetett kagylóhéjat oldjál fel nyúlszőrt tartalmazó borban, majd gyapjúba téve helyezze fel.”
Ha viszont valaki gyereket akart, egy egyszerű “alapigazsághoz” nyúltak. Az ókori görögöknél az az elképzelés uralkodott, hogy a nő belülről leginkább egy csőhöz hasonlít, ez a „hippokratészi” cső, amely a hüvelytől a szájnyílásig egy egyenes vonallal összeköthető. Ha az asszony beteg, akkor ebben a csőben valahol elzáródás alakulhatott ki, s ez okozhatja a bajt. A cél az volt, hogy az elzáródást megszüntessék, és a nő ismét egészséges legyen.
Az elmélet lehetőséget adott arra is, hogy a fogamzóképességet megállapítsák. Ha ugyanis a nőben nincs elzáródás, akkor a sperma egyenesen az anyaméhhez ér, és a nő megfogan. fogamzóképesség megállapítására fokhagymagerezdet kellett a nő hüvelyébe helyezni, és ha szájában érezte annak ízét, akkor a „cső” átjárható, vagyis az asszony képes volt a fogamzásra.
Kecskebogyó és káposztalé
Ha pedig már megtörtént a “baj”, a magzatelhajtásra is megvolt a mód. Hippokratész ellenezte a mérgeket és a “magzatelhajtó pesszoszt”, de más módszereket megengedhetőnek tartott. Élénken érdeklődött például egy énekesnő módszere után, aki úgy védekezett, hogy közösülés után addig ugrált, amíg a sperma ki nem folyt belőle. A késlekedő menstruáció megindítására – netán a korán felfedezett magzat elhajtására – a híres orvos már az ő korában is hosszú múltra visszatekintő módszereket javasolt.
Például: “Menstruáció előidézésére: végy annyi fehérviola magot, amennyit három ujjad közé tudsz fogni, és öt vagy hat kecskebogyót, ezeket keverd össze jó illatú fehér borral, majd borogasd vízzel és olajjal [a nőt], majd ültesd egy széken a meleg gőzfürdőbe, ezután ezt itasd meg vele, majd mosd és fektesd le, végül még adj neki káposztát enni és annak levét szürcsölni.”
Az ókorban minden orvos készített ilyen „csodaszereket”, a keverékek alapanyagai alig változtak. Talán a legfőbb különbség az, hogy a 2. században élt Szóranosz a receptek összetevőinél már nem alkalmaz például kecskeürüléket. Az alkalmazott különböző növények túlnyomó többségéről viszont a mai farmakobotanikai kutatás is igazolta, hogy igenis rendelkeznek abortív vagy esetleg fogamzásgátló hatással.
A teljes cikket ide kattintva olvashatja el a Rubicon.hu-n.
