Tudomány

Megvan a szuperbaktérium gyenge pontja

Amerikai és kínai kutatók találták meg azt a gént, ami az antibiotikumoknak ellenálló MRSA baktérium megtelepedését segíti a bőrön, a tüdőben és az orrban.

A szuperbaktérium leggyakrabban a kórházakban, intenzív osztályokon bukkan fel, ahol olyan embereket fertőz meg, akiknek a szervezete egyébként is legyengült állapotban van. A járványkitörések hullámokban jelentkeznek, amikor a baktérium új törzsei felváltják a korábbiakat. Tisztázatlan volt azonban eddig maga a folyamat, ahogyan ez lezajlik.

Egy most megjelent tanulmány szerzői úgy vélik, hogy megtalálták a folyamatban szerepet játszó kulcsgént, a sasX-et. A genetikai elemzésben vizsgált mintákat tíz éven keresztül gyűjtötték Kína három kórházában, összesen 807 MRSA-fertőzéssel kezelt pácienstől.

A sasX jelű gén korábban egészen ritkán fordult elő, 2003-ban azonban már a fertőzöttektől vett minták 21 százalékában jelen volt, 2011-re pedig előfordulási aránya elérte a 39 százalékot – az ázsiai baktériumtörzsekben a sasX jelenleg nagyon gyakori, de a kutatók szerint valószínűtlen, hogy a régión túlra is átterjedne.

Kiderült, hogy egy mobilis genetikai elemen helyezkedik el a sasX gén, vagyis az adott DNS-szegmens könnyedén áthelyeződhet egy régi törzsből egy újra. A Michael Otto által vezetett kutatócsoport úgy véli, hogy a sasX ígéretes gyógyszer- vagy vakcinacélpont lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik