Tudomány

A füleinkkel is ízlelünk

Ughy Márton

2012. 04. 10. 08:00

A legújabb kutatások szerint az ízlelés nemcsak a szaglással, hanem a hallással is összefüggésben áll.

Korábban a témában:

Már másfél évvel ezelőtt is írtunk arról, hogy a háttérzajok befolyással lehetnek az ízek érzékelésére. Az akkori eredményeket – miszerint a tejkaramellát a magasabb hangok édesebbé tették, mint az alacsonyak – egy új kutatás is megerősítette.

Az Oxfordi Egyetemen azonban fordítva is megvizsgálták a jelenséget: a résztvevőknek borokat, tejeket és egyéb élelmiszereket kellett hangjegyekhez igazítaniuk és (az előbbiek után talán nem meglepő módon) az emberek az édesebb étkeket a magasabb hangokhoz, míg a zamatosabbakat mélyebb hangokhoz társították.

Charles Spence, a több érzékünket is igénybevevő jelenségek egy szakembere a Smithsoniannak nyilatkozott a hangok hatásáról. “Amennyiben veszünk két, egymással versengő ízt, legyen mondjuk egy szalonnás-tojásos fagyi, akkor befolyásolni tudtuk, hogy az emberek melyik ízt – a szalonnát vagy a tojást – érezzék dominánsnak, egyszerűen annak függvényében, hogy a serpenyőn sercegő szalonna vagy a tanyán kotkodácsoló csirke hangját játszottuk le.

Arra egyelőre nem jöttek rá a kutatók, hogy a jelenség miért létezik és mire lehetne használni, azonban a magunk részéről már biztos, hogy – az erősebb hatás érdekében – kizárólag magas hangok kíséretében fogunk édességeket fogyasztani.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.