Az is valaminek a tünete, hogy az ünnep előtt egy héttel a bolt etimológiája jutott eszembe témaként, és nem egy másik, a karácsonyi ünnepkör lényegéhez jobban kapcsolódó szó. Hiszen a lényeg ilyentájt azért nem a vásárlás lenne – bár a plázák folyosóit nézve már kétkedem ebben.
Mindegy, ne moralizáljunk, hanem mielőtt elindulnánk a következő ajándékbeszerző rohamra, vessük pillantásunkat az olasz volta szóra, amelynek sok-sok jelentése között szerepel az ’ív, bolthajtás’ is. A volta végső forrása a latin volvere (’hengerít, ’forgat’, ’görget’) és az ebből képzett ’ívelt, ívszerűen hajtott’ jelentésű igenév.
Érdekesség, hogy a szót a magyar nyelv nagy valószínűséggel bolta alakban vette át, holott az olasz köznyelvi alak ma is volta. Hogy lehet ez? Úgy, hogy az olaszban sokkal több jól elkülöníthető nyelvjárás létezik (az Olaszország területén beszélt, önállóként számon tartott nyelvekről nem is beszélve), és a szót a magyar nyelv felé egy olyan dialektus közvetítette, amely b-vel kezdődő alakot (is) ismert.
A végéről az -a úgy tűnhetett el, hogy a magyar nyelv azt birtokos személyragnak érezte és alanyesetben egy idő után elhagyta.
A középkorban az üzlethelyiségeket igen gyakran a városi épületek bolthajtásos földszintjén vagy pincéiben alakították ki, és az ívelt mennyezet a mai értelemben vett boltok egyik fő jellemzője volt. A jelentésfejlődés, amely során boltra – az üzlethelyiség jellegétől függetlenül – átkerült az ’üzlet’ jelentés is, nyelvünkben valamikor a 15. században ment végbe, az eredeti értelmet meghagyva az építészeti szaknyelv mai boltozat szavának.
A mennybolt, égbolt is az ‘ívelt mennyezet’ jelentést idézi fel és mutatja be, hogyan működhetett a metaforikus szóalkotás abban az időben, amikor a Föld még lapos volt, és senki nem kereste a Higgs-bozont.
Ó, a hatalmas égbolt! Végtelen nagyságoddal úgy borulsz fölénk, akár egy pláza tetőszerkezete. Itt állunk a földszinten, és az emeleten még sok-sok bolt vár ránk…
