Tudomány

Ellepik az országot az álkaticák

Eltűnhet a hétpettyes katica? A harlekinkaticák 2008 óta robbanásszerűen terjednek hazánkban.

A harlekinkatica pár év alatt az egész országban elterjedt, ma már mindenütt megtalálható: őshonos a telepített erőkben, kertekben, parkokban, sőt a nagyvárosok fáin is.

Robbanásszerű elterjedésében nagy szerepe van az embernek – írja Merkl Ottó a National Geographic Magyarország weboldalán. A harlekinkatica ugyanis a levéltetvek falánk ragadozója, korábban biológiai védekezés eszközeként javasolták betelepítését.

Észak-amerikai megjelenését, hamarosan a túlzott elszaporodás követte, az ottani őshonos fajok változatos közösségét már súlyos mértékben visszaszorította.

Nyugat-Európában az 1980-as évektől kezdve forgalmazták szabadföldi és üvegházi kártevők ellen. A harlekinkaticák azonban hamarosan a „saját lábukra álltak”, és maguktól is szaporodni kezdtek, majd inváziós fajként eleinte lassan, később gyorsabban terjedtek országhatárokon át.

Angliában 2004-ben bukkantak az első egyedeikre; a faj valószínűleg Belgiumból érkezhetett oda, mert Nagy-Britanniában korábban nem telepítették. 2006-ban megjelent Ausztriában, majd 2008-ban Magyarországon, s innen 1–2 éven belül továbbterjeszkedett Szerbiába, Ukrajnába, Romániába is. Ma már Európa szinte minden országában megtalálható.

Agresszív terjedésével, falánkságával valósággal eleszi a táplálékot a többi katicafaj elől, sőt a levéltetvek fogytán más katicák lárváinak is nekiesik. Már olyan magyar tévéreklám is született, amelyben harlekinkatica mászkál a megszokott, mindenki által jól ismert hétpettyes katica – Coccinella septempunctata – helyett, amely pedig 2011-ben az Év rovara lett.

Védekezni ellene szinte lehetetlen, hiszen az a vegyszer, amely őt megöli, más rovarokat sem kímél.

A harlekinkaticák nyáron szétszóródnak a lombkoronában és a cserjeszintben. Ősszel viszont röpködve telelőhelyet keresnek, és mivel szeretik csapatosan összebújva tölteni a hideg időszakot, ahol egy-egy bogár megjelenik, hamarosan százával követik a többiek. Ez az oka annak, hogy az idei hosszú és enyhe őszön is feltűnnek. Leggyakrabban a tetőszerkezetek réseiben, padláson, de akár ablakkeretek között is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik