Tudomány

Rizsből emberi vér?

Kínai kutatók bebizonyították, hogy a genetikailag módosított barna rizsből kivonható emberi vérfehérje.

Fehérrépából senki sem fog emberi vérösszetevőt sajtolni, de a genetikailag módosított barna rizsből már ki lehet vonni költséghatékony módszerekkel humán véralbumint. Az albumin a kémiában a fehérjék egy fontos osztályát jelöli, az emberi vér fehérjetartalmának egyik fő összetevője.

Korábban kutatók mesterséges emberi vérhez használható albumint burgonyából, dohánylevelekből és – a bizarrul hangzó – genetikailag módosított egértejből akartak létrehozni.

De Jang Hi és Dajcsang Jang a kínai Vuhan Egyetem tudósai szerint minden eddigi próbálkozással szemben a barna rizsszemek hatékonyabb megoldást nyújtanak. A rizs hosszú ideig tárolható romlás nélkül, ráadásul rengeteg termeszthető belőle.

A kínai kutatók a transzgenikus rizst humán szérum albuminnal – HSA – kombinálták. 25 genetikailag módosított növényfajt hoztak létre, de ebből csak 9 volt képes használható emberi vérfehérje előállítására.

A kutatócsapat ezután annak a módszerét fejlesztette ki, hogyan nyerhető ki a lehető legtöbb vérfehérje:  2,75 gramm körülbelül egykilónyi rizsből.

A próbák alapján a genetikailag módosított rizsből kivont fehérje ugyanolyan összetételű, mint az emberből származó albumin.

A vérfehérje klinikai kipróbálása a távoli jövőben lesz aktuális. Az egyik akadály, hogy egyelőre nagyon sok rizst kellene előállítani, a genetikailag módosított barna rizs termesztése pedig környezeti aggályokat vet föl.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik