Az elméleti fizika doktora, Klaus Fuchs 1911. december 29-én született a németországi Rüsselsheimben. A szülők erősen vallásos (kvéker) szellemben nevelték négy gyermeküket – a hiten kívül pedig a radikális politikai aktivizmus, valamint a mentális instabilitás is családi hagyománynak számított Fuchséknál. Legidősebb nővére a Gestapo elől ugrott vonat alá, édesanyja és nagyanyja szintén a nácik miatt vetett véget az életének, legfiatalabb húgánál pedig egészen fiatal korában skizofréniát diagnosztizáltak.
A Kommunista Párt hangos tagjaként a Reichstag 1933-as leégése után nem maradt Fuchs számára hely Németországban – egy éjszakai vonattal szökött először Párizsba, majd a család kvéker barátainak támogatásával Londonba utazott. Szintén baráti segítséggel kapott később kutatói állást Birminghamban – pontosabban a brit atomprogramban. Saját bevallása szerint eddigre már nála is megfigyelhetőek voltak a skizofrénia jelei – a betegség pedig lehetővé tette, hogy függetlenül attól, hogy mennyire szerette kollégáit és élvezte a velük való munkát, sikerüljön elhatárolódnia tőlük, és kommunista nézeteivel összhangban megkeresse az oroszokat. Fuchs gyakorlatilag fogta magát, és egyik nap besétált a londoni szovjet nagykövetségre – ahol azonnal teával kínálták.
Fuchs mérhetetlenül igazságtalannak érezte, hogy míg az Egyesült Államok, Kanada és Nagy-Britannia megosztják egymással az atomprogramjuk részleteit és eredményeit, ebből a folyamatból kihagyják a szovjeteket. Besúgói karrierjét amolyan „angol stílusban” kezdte meg – azaz nem tartotta volna lovagias dolognak, hogy kollégái munkájáról is beszámoljon, ezért először saját jegyzeteit osztotta meg kapcsolattartójával. Groteszk módon éppen akkor kezdett feljebb kúszni a kémkedési ranglétrán, amikor angol kollégáinak sikerült meggyőzniük a brit kormányt, hogy német származása ellenére mindenki jobban járna, ha Fuchs brit állampolgárságot kapna.
A férfit, mint a szigetországi atomprogram egyik legjelentősebb kutatóját küldték 1943-ban a New York-i Columbia Universityre, hogy a brit-amerikai együttműködés jegyében részt vegyen a Manhattan Projectben. Innen került át egy évvel később Los Alamosba.
Fuchs feladata annak a megfejtése volt, hogy milyen módon lehet berobbantani a plutónium bomba magját. Ő számolta ki először, hogy mekkora energiára van szükség ahhoz, hogy a bomba magja elérje a kritikus tömeget – Teller Edével és Neumann Jánossal dolgozott együtt, és egyike volt azoknak a tudósoknak, akik részt vehettek az első tesztrobbantáson.
A Fuchs életét és tevékenységét kutató történészek szerint a szovjeteknek „elsuttogott” atomtitkok megváltoztatták a történelem menetét: a férfi saját kutatási témáján túl beszámolt az uránium feldolgozásának módszereiről, a szállítás során fellépő nehézségekről, az U-235 valamint a plutónium előállításának lehetőségeiről – valamint azzal kapcsolatban is pontos becslésekkel rendelkezett, hogy az Egyesült Államok egy hónap alatt hány kilogramm U-235-öt és plutóniumot képes előállítani. Gyakorlatilag évekkel rövidítette le a szovjet atomkutatók munkáját, jelentései ráadásul egyértelművé tették Sztálin számára, hogy az amerikaiak közel sincsenek felkészülve egy nukleáris háborúra.
Fuchs egészen 1949-ig jelentett a szovjet titkosszolgálatnak, az utolsó három évben már otthonából, Nagy-Britanniából, ahol visszatért az atomprogramba. A férfinek azonban meg sem fordult a fejében, hogy a szovjeteken kívül az MI5 is megfigyelés alatt tartja. Fuchs nyaka körül végül 1950-ben szorult a hurok, amikor az FBI letartóztatta amerikai kapcsolattartóját, Harry Goldot. Gold vallomásában nemcsak Fuchs tevékenységéről számolt be, ő buktatta le többek között David Greenglasst és a Rosenberg-házaspárt is – abban azonban az összes történész egyetért, hogy működésével egyik „atomkém” sem gyakorolt akkora hatást a történelemre, mint Klaus Fuchs.
A férfit végül 1950 márciusában tartóztatták le, és az akkor kiszabható legnagyobb büntetést, 14 évet kapott – a szovjetek természetesen végig tagadták, hogy közük lett volna a fizikushoz. Fuchs a tárgyaláson beismerte tettét – egyesek szerint azért, hogy elkerülje a halálbüntetést, a kihallgatás résztvevői azonban azt állítják, Fuchs végig meg volt győződve arról, hogy ha bűnbánást tanúsít, visszaengedik majd dolgozni.
Fuchs végül kilenc év után, 1959 júniusában szabadult, majd az NDK-ba távozott. Későbbi kutatási eredményeiért a Tudományos Akadémia tagjává választották, kinevezték a nukleáris kutatóintézet aligazgatójává, valamint megkapta a Karl Marx-érdemrendet. Drezda melletti otthonában halt meg 1988. január 28-án.
