Tudomány

Új fajjal bővül az ember története

24.hu
24.hu

2011. 09. 09. 07:43

Az 1,9 millió éves 2010-ben talált Australopithecus sediba lehetett közvetlenül a Homo erectus, a felegyenesedett ember őse.

Egy a Science magazinban megjelent tanulmány szerint a dél-afrikában Malapában fellelt Australopithecus sediba az agyban, a lábakon, a kezeken és a medencén felmért jellemzőivel közvetlenül illeszkedik az ember kialakulásának evolúciós vonalába.

Lee Berger professzor a johannesburgi Witwatersrand kutatója szerint bármelyik anatómiai funkció kifejlődhetett volna a fajnál külön is, de nem együtt, ha nem áll kapcsolatban a Homo sapiens származásával.

A modern ember evolúciós vonala egészen pontosan nyomon követhető az első ismert Homo nem taghoz a Homo erectusig, amely több mint egy millió évvel ezelőtt élt. Jelenleg azonban Homo erectus ősének már több lényt is tartanak, így a Homo habilist és a Homo rudolfensist is.

Az Australopithecus sediba bár idősebb, mint riválisai, néhány jellemzőjével már fejlettebb volt, mint ők, tehát az új faj a Homo erectus egyetlen hiteles ősének mondható – állítja Berger és csapata.

A dél-afrikai tudósok 2010-ben fedezték fel Malapában egy anya és fia Australopithecus sediba csontvázát, majd közel egy éven át részletes vizsgálatokat folytattak a csontokon.

A faj agytérfogata 440 köbcentiméter lehetett, körülbelül akkora, mint egy közeper grapefruit. Kisebb, mint az Australopithecus afarensisé, azaz a 3,2 millió éves Lucyé, de alakja már meglepően emberszerű.

A medencéje emberhez hasonlóan széles. A nőstény jobb keze nyomán a tudósok egyértelműen megállapították egy modern ember kezére hasonlít. Még ugyan sok időt töltött famászással és az ágakba kapaszkodással, de már alapvető kézügyességgel bírt és egyszerű eszközöket is használhatott.

Továbbá emberszerű a bokaízülete, és a csontvázakon kimutatható egyfajta primitív Achilles-ín nyoma.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.