Tudomány

Embereken kísérleteztek amerikai tudósok

Guatemalában az 1940-es években szándékosan fertőztek meg amerikai orvosok szifilisszel rabokat és pszichiátriai betegeket.

A Barack Obama amerikai elnök által a bioetikai ügyek kivizsgálására létrehozott bizottság megállapítása szerint a közép-amerikai országban dolgozó amerikai tudósok 1946 és 1948 között mintegy 5500 embert vontak be a titokban folytatott kísérletbe, úgy, hogy a résztvevőket nem tájékoztatták arról, pontosan mi történik velük.

A kutatás során azt tesztelték, hogy mennyire hatékony a penicillin az elsősorban nemi úton terjedő betegségek, köztük a vérbaj kezelésére, illetve megelőzésére.

A vizsgálati alanyok közül mintegy 1300 embert fertőztek meg szándékosan, a legtöbb esetben szifilisszel: vagy oltással adták át nekik a kórt, vagy már fertőzött személyekkel – például prostituáltakkal – kerültek nemi kapcsolatba.

A bizottsági jelentés szerint 83 ember halála hozható összefüggésbe a törvénytelen kísérletekkel.

“Azok, akiket beavattak a kutatásba, titokban tartották azt, mert tudták, hogy ha nyilvánosságra kerül, a közvélemény éles kritikával fogadta volna az eljárást” – húzta alá Amy Gutmann, a bizottság elnöke, hozzátéve, hogy erkölcsi kötelesség fényt deríteni az Egyesült Államok tudománytörténetének erre a “sötét fejezetére”.

A bioetikai ügyek vizsgálatára felkért szakemberek szerint a nemi úton terjedő betegségek, mint például a szifilisz tanulmányozása ugyan fontos tudományos cél volt akkoriban, de a kísérletek lefolytatásának módjára nincs ésszerű magyarázat.

“Rossz tudományos elgondolás volt. Az etikai megközelítéstől függetlenül, tisztán tudományos nézőpontból szemlélve is teljesen értelmetlennek tűnik” – fejtette ki Nelson Michael bizottsági tag. A végső jelentés az ügyről decemberre készül el.

GUATEMALA SAJÁT VIZSGÁLATOT INDÍTOTT

Guatemala elítélte az amerikai Országos Egészségügyi Intézet (NIH) által finanszírozott kísérleteket, és azokat az emberiesség elleni bűncselekménynek minősítette.

A közép-amerikai ország saját vizsgálatot indított. A kormány közölte, igyekeznek megállapítani, hogy milyen következményekkel jártak az embertelen kísérletek a kutatási program néhány túlélője, illetve családtagjaik esetében.

Öt, ma már a 80-as éveik közepén járó férfiról van szó: tervek szerint októberben hozzák nyilvánosságra a rajtuk elvégzett orvosi vizsgálatok eredményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik