Tudomány

Leolvashatók az egyszerű gondolatok

Mágneses rezonanciás képalkotással készült mintákkal leolvashatóak az agyban zajló legegyszerűbb folyamatok mintái.

A kaliforniai Stanford Egyetem kutatói a különböző mentális állapotokat akarták felismerni a képalkotó eljárással, így 14 önkéntest kértek meg, hogy énekeljenek csendben maguknak, idézzenek fel egy napi eseményt, számoljanak visszafelé hármasával, és pihenjenek.

A feladatokat tíz perc alatt kellett teljesíteniük. Azután szabadon gondolkodhattak arról, amiről szerettek volna. A résztvevők agyáról tíz percen keresztül fMRI – mágneses képalkotó eljárással – felvételek készültek.

A kísérletben ezután tíz új önkéntest kértek meg, hogy gondolkozzon el az előző résztvevők feladatairól. A tíz új felvételt összehasonlították az előző csapat eredményeivel, a kutatók az fMRI felvételek mintáiban 85%-os egyezést találtak. Tehát, ha maga a feladatokra való gondolat és a feladat elvégzése ugyanolyan folyamatokat gerjesztett az agyban.

Az eredmények azt sugallják, a gondolatok és a mentális állapotok rögzíthetők lehetnek mintaként. A jövőben pedig több ezer mintát tárolhatnak a gondolatbankokban, melyek segítségével leolvasható lenne, mi jár egy ember fejében.

Az ötletnek az igazságszolgáltatásban hazugságvizsgálatok során vehetik hasznát. Az fMRI-s hazugságvizsgálatot egy darabig még biztos nem vetik be, ugyanis a gondolatmintákat összevető tudós szerint még mindig több ezer referenciaminta kellene ahhoz, hogy meg lehessen mondani, ki mond igazat.

 

EZ A GÉP BELELÁT AZ AGYBA

A funkcionális MRI vagy funkcionális mágneses rezonancia vizsgálat – fMRI – az MRI vizsgálat egy specializált típusa, amely az idegi aktivitást méri az emberek és állatok agyában.

Ez az eljárás a legújabban kifejlesztett képalkotó-formák egyike. Az 1990-es évek elejétől kezdve az fMRI domináns módszerré vált az agy feltérképezésének területén, mely annak tulajdonítható, hogy külsőleg hasunálható eljárás, nem használ radioaktivitást, valamint viszonylag széleskörűen hasznosítható. (forrás: Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik