Tudomány

Három évig él még a feketehimlő

Elhalasztották az utolsó ismert feketehimlő-készletek felszámolását. A vita 2014-ben folytatódik.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pontot tett egy időre a himlőügy végére. Azaz az Egyesült Államok és Oroszország 2014-ig megtarthatja védekezési és kutatási célokra a feketehimlő vírusát, a Poxvirus variolae-t.

A döntést a WHO éves közgyűlésén hozták meg azután, hogy az USA kérelmezte, hadd őrizhesse meg még öt évre atlantai laboratóriumában a világ legragályosabb és az emberiségre nézve az egyik legpusztítóbb járványának kórokozóját.

A feketehimlő megsemmisítésének kérdése 1986-ban vetődött fel először. A vírusokat egy határozat értelmében az USA-nak és Oroszországnak 1993-ban kellett volna véglegesen elpusztítani. Az érintett felek azonban nem bíznak abban, hogy más országokban nem őriznek-e szintén himlővírust, így az orvosbiológiai védelem kifejlesztésére hivatkozva újra és újra meghosszabbítják a vírustárolás jogát.

A vita azért is érdekes, mert a készletek feletti döntés ma már vesztett jelentőségéből, mivel a vírus genetikai kódja ismert, nyilvános forrásokból megszerezhető, és a jövőben nem kizárt mesterséges előállításának lehetősége sem.

KÖLCSEY IS ETTŐL VAKULT MEG

A himlő, vagy más néven feketehimlő emberi fertőző betegség, amelyet a Poxvirus variolae vírus okoz. Ez volt az emberiség egyik legpusztítóbb ragályos kórokozója.

A fertőzöttek körében rendszerint magas a halálozási ráta. Vírusa kizárólag embert képes megfertőzni.

Az ókori Kínából származó védekezési eljárás az ún. varioláció, vagyis az egészséges emberek szándékos fertőzése. Máig ismeretlen ok miatt a mesterséges fertőzés kevésbé veszélyes, mint a természetes fertőzések, és egész életre szóló védettséget biztosít. A himlő az egyetlen világszerte felszámolt fertőző betegség.

Az erre irányuló vakcinázási akció előtti évben, 1967-ben, a járvány mintegy 10 millió embert fertőzött. A kampány lényegében 1980-ban hivatalosan lezárult.

Mivel a mai emberi népességben már egyre fogy azoknak az aránya, akik – természetes vagy mesterséges úton – immunológiai védettséget szerezhettek a himlővel szemben, ezért egy újonnan kialakuló járvány rövid távon valószínűleg minden korábbinál gyorsabb és pusztítóbb lenne. (forrás: Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik