Tudomány

Most már tényleg startolhat az Endeavour

Megkezdődött az Endeavour külső üzemanyagtartályának feltöltése a floridai űrközpontban. Az űrrepülőgép 14 óra 56 perkor elindul utolsó Föld körüli útjára.

Az Endeavournek ez lesz a 25-ik, egyben az utolsó útja, amelyet kéthetesre terveznek. Az eredetileg április 29-re tervezett indítást többször elhalasztották műszaki problémák miatt.

A meteorológusok szerint 70 százalékos az esélye annak, hogy a startidőpontban az időjárási körülmények kedvezőek lesznek.

Az indítást a várakozások szerint mintegy 400 ezren tekintik meg a helyszínen, vagyis nagyjából feleannyi embert várnak, mint az április 29-i elhalasztott startra, amelyen részt vett volna Barack Obama elnök családjával és a legénység parancsnokának, Mark Kellynek a felesége, a lábadozó Gabrielle Giffords demokrata képviselőnő is, akit januárban fejbe lőtt egy merénylő. Ha esetleg a hétfői indítást is el kell halasztani, úgy a legközelebbi start időpontja május 28-a lehet.

Az űrsiklón hat űrhajós – öt amerikai és egy olasz – utazik, és az Endeavour rakterében egy kétmilliárd dollár értékű berendezést szállít a Nemzetközi Űrállomásra, amely a kozmikus sugárzás elemi részecskéit méri.

A NASA űrrepülőgép-programjának ez lesz a 134-ik és az utolsóelőtti küldetése. A Discovery márciusban hajtotta végre utolsó küldetését, és az amerikai űrkutatási hivatal tervei szerint a nyáron még elindítják az Atlantist, amelynek visszatértével befejeződik az 1981 áprilisában kezdődött program. Ezt követően az újgenerációs űrrepülők üzembe helyezéséig – várhatóan 2015-ig – az orosz Szojuz űrhajókat veszi igénybe a NASA, űrhajósonként 51 millió dollárért.

AJÁNLOTT LINKEK:

Elhalasztották az Endeavour startját (Hír24)
Közvetítés magyarul (Galileo Webcast)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik