Tudomány

Első képek a Vesta aszteroidáról

Három és fél évig tartó utazást követően elkészítette az első felvételeit a Vesta aszteroidáról a NASA Dawn nevű űrszondája.

Az 530 kilométeres égitestről 1,2 millió kilométeres távolságból készített felvételeket a szerkezet német tudósok által épített kamerarendszere.

A képek azonban nem sokat mutatnak az aszteroidából, pusztán világos foltként ábrázolják a Vestát. A repülés e korai szakaszában a felvételek elsősorban a navigációt segítik – mutatott rá a németországi Lindauban működő intézet.

Amikor a szonda idén júliusban eléri az égitestet, már magas felbontású felvételek készülhetnek a kisbolygó felszínéről. Eddig a Hubble űrteleszkópnak volt a legjobb rálátása a Vestára, amelynek déli féltekén egy óriási kráter tátong.

Az aszteroida a Földtől mintegy 280 millió kilométerre, az úgynevezett aszteroidaövön található, és a 4,5 milliárd évvel ezelőtt született Naprendszer keletkezésének idejéből megmaradt protobolygóként tartják számon. Más protoplanéták összeolvadtak egyéb bolygókkal, vagy ütközésekben megsemmisültek.

A Dawn kamerarendszere először szolgálhat információkkal az égitest ásványtani összetételéről és felszínének jellegzetességeiről, és teheti lehetővé topográfiai felmérését.

AJÁNLOTT LINKEK:

Gigantikus aszteroidához közelít az amerikai űrszonda (Hír24)
Első kép a Vesta-ról (NASA)
Információ a Dawn misszióról (NASA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik