Tudomány

Gigantikus aszteroidához közelít az amerikai űrszonda

Az Amerikai Űrkutatási Hivatal Dawn űrszondája közelít küldetésének első célpontjához, a Vesta gigantikus aszteroidához.

A Dawn a Discovery-program kilencedik űrszondája, amely a Naprendszer titkait hivatott felfedni a két legnagyobb aszteroida, a Ceres és a Vesta vizsgálata révén.

Közel négy éve, 2007. szeptember 27-én indították útnak a Kennedy Űrközpontból a szondát, amely 2009. február 18-án haladt el a Mars mellett, és a tervek szerint ez év augusztusában áll a Vesta körüli pályára.

2012 májusában hagyja el a Vestát, és a Ceres aszteroida felé veszi az irányt, amelyet csaknem három évvel később, 2015 februárjában közelít meg, majd 2015 év júliusában hagy el. A küldetés során a Dawn több mint 4,8 milliárd kilométert tesz meg.

Az űrszonda kamerái a két aszteroida felszínét pásztázzák majd. Gammasugár- és neutronérzékelője a Vesta és a Ceres kémiai felépítését vizsgálja.

A látható és az infravörös fény tartományában működő spektrométer segítségével a két égitest felszíni ásványai határozhatók meg.

A NASA közleménye szerint az űrszonda feladata, hogy adatokat gyűjtsön a 4,6 milliárd évvel ezelőtt keletkezett Naprendszerünk kezdeti időszakáról, beleértve azt, hogy milyen elemekből formálódtak a Föld-szerű bolygók.

A Dawn-program segítségével remélik a tudósok megmagyarázni, hogy miért és hogyan “választott” eltérő fejlődési irányt a Ceres és a Vesta, és milyen szerepet játszhatott a víz evolúciójukban.

CERES ÉS A VESTA

Az 1801-ben felfedezett gömb alakú Ceres átmérője 960 kilométer. A tudósok feltételezése szerint a kéreg alatt vastag jégréteg rejtőzik.

Öt éve az aszteroidát törpebolygóvá minősítette át a Nemzetközi Csillagászati Unió a Plútó körül kibontakozott “mi számít bolygónak?” vita eredményeként.

Az 1807-ben felfedezett Vesta kisebb, mint a Ceres, de ez Naprendszerünk harmadik legnagyobb aszteroidája. Átmérője 520 kilométer, sziklás a felszíne, és semmi sem utal a víz jelenlétére.

AJÁNLOTT LINKEK:

Részletek a Dawn misszióról (NASA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik