Tudomány

Mi történhetett a kritikus helyzetben lévő atomerőműben?

A nukleáris szakértő szerint még nem tudható, milyen hatása lesz az atomerőmű robbanásának.

Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója elmondta, hogy a földrengés és utóhatása három atomerőművi telephelyet érintett. Ezekben úgynevezett forralóvizes, azaz BWR-típúsú reaktorok üzemelnek, amelyekben mind a moderátor (a reakciót szabályozó közeg), mind a hűtőközeg könnyűvíz.

A fukusimai telephelyen két atomerőmű működik, ott, ahol a szombati robbanás történt hat reaktor termel áramot. A földrengés idején három működött, három karbantartás miatt nem, de az előbbieket is leállította az automatika – mondta Aszódi Attila. Üzemzavar esetén a reaktorok villamosenergia-ellátására dieselgenerátorokat használnak, ám ezeket a szökőár megrongálta, és egy órával indulásuk után le is álltak. Miután így megszűnt az üzemzavari villamosenergia-ellátás is, a hűtést nem tudták biztosítani – idézte fel a szakember.

A Japánból érkezett hírek szerint mindhárom reaktornál szükségessé vált a nyomás csökkentése. Tegnap este három kilométeres körzetben telepítették ki az embereket, tíz kilométeres körzetben pedig elzárkóztatást rendeltek el annak érdekében, hogy megakadályozzák a sugárterhelést, amit az okozhat, ha a kibocsátott gőzzel radioaktivitás kerül a környezetbe. Aszódi Attila szavai szerint minden bizonnyal súlyosabbá vált a helyzet, mivel szombaton magyar idő szerint 11 órakor már húsz kilométeres körzetben zajlott a lakosság evakuálása.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen robbanás történhetett és annak milyen hatása lehet a szűkebb vagy tágabb környezetre, Aszódi Attila nem foglalt állást. Mint mondta, még nincs elegendő információja ehhez. Még az az adat sem segít a megítélésben, hogy az atomerőmű vezénylőtermében a normál sugárzási szint ezerszeresét mérték. Az erőmű szempontjából biztosan kritikus a helyzet, de azt, hogy a környéket és a tágabb környezetet, milyen hatások érik, még nem lehet megmondani – húzta alá a szakember.

„Döbbenetesen nagy” földrengés történt, így olyan terhelések érték a telephelyet, amilyenekre nem lehetett számítani még Japánban sem, ráadásul péntek reggel óta szinte folyamatosan reng a föld – fogalmazott. Ilyen erőhatásra nem lehet méretezni a létesítményeket – mondta, hozzáfűzve, hogy a többi infrastruktúra sokkal jobban megsérült a térségben, mint az atomerőművek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik