Nagyvilág

Nincs ok a pánikra: ebből nem lehet csernobili méretű katasztrófa

A szakértő szerint nem lesz nagy baj, de egyre nagyobb körben telepítik ki a lakosságot.

A fukusimai atomerőmű sérülései nem olyanok és maga az erőmű felépítése sem egyezik meg a csernobilki atomerőműével, ezért nem várható, hogy az 1986-os katasztrófához hasonló tragédia bekövetkezzen.

Az index.hu portálnak nyilatkozó Aszódi Attila kifejtette, hogy a csernobilivel ellentében, Japánban a sérült erőmű működését azonnal leállították, a hűtésre szolgáló vízgőz túlnyomása okozta a balesetet. A Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója szerint érthetetlen, hogy miért nem csökkentették gyorsabban a nyomást ott, ahol megtörtént a robbanás. Erre csak az lehet a magyarázat- Aszódi szerint – hogy valami más gond is van. Ez a vízgőz nukleárisan szennyezett, és egyre több radioaktív anyag kerülhet ki a környezetbe, erre utal, hogy mind nagyobb körben rendelték el a kiürítést. Először csak öt, majd tíz, most már harminc kilométeres sugarú körben zajlik az evakuálás.

A jelentések szerint a radioaktív felhőt a nyílt óceán felé sodorja a szél és ezéért lakott terülteket közvetlenül nem fenyeget. Ugyanakkor az erőmű valószínűleg használhatatlan lesz, a környékét pedig örökre le kell majd zárni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik