Tudomány

Azonosították a depressziómolekulát

Hamarabb lesznek depressziósak azok, akiknek a szervezetében egy vegyületből kevesebb termelődik.

A Michigani Egyetem kutatói szerint az úgynevezett Y-neuropeptid – NPY – mennyisége jelezheti a súlyos depresszió megjelenésének kockázatát.

A vegyület kiváltotta mechanizmus független a depresszió kutatása során korábban találtaktól, melyekben a szerotonin, a dopamin és a norepinefrin játszottak szerepet.

A vizsgálatban először is három csoportba osztották a résztvevőket aszerint, hogy kevés, közepes mennyiségű vagy sok termelődik szervezetükben az említett vegyületből. Ezt követően mágneses rezonancia vizsgálattal követték a vizsgálatba bevont emberek agyi aktivitását, miközben semleges (pl. anyag), negatív (pl. gyilkos) és pozitív (pl. remény) tartalmú szavakat mutattak nekik.

A negatív töltetű szavakra a kevés vegyületet termelő embereknél erős aktivitást észleltek a homloklebeny elülső részében, amely az érzelmek feldolgozásában játszik szerepet, ugyanakkor a magas Y-neuropeptidet termelő csoportban lévők kevésbé adtak erőteljes válaszreakciót.

A második tesztben arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy miként írták le érzelmi állapotukat az alanyok egy stresszhatás előtt és után. A stresszhatást izomfájdalommal váltották ki. A kevés Y-neuropeptidet termelő emberek a fájdalom előtt és után több negatív érzésről számoltak be, azaz érzelmileg jobban bevonódtak, mint a másik csoport tagjai.

Végül a kutatók megvizsgálták klinikai depresszióval élő és attól nem szenvedő emberek genotípusát, és azt találták, hogy a depressziósak között valóban több volt a kevés neuropeptidet termelő.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az eredeti tanulmány kivonata – angolul (Archives of General Psychiatry)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik