Tudomány

Kész az első mesterséges fehérje

A szintetikus biológusok egy véges időn belül "Istent játszhatnak". A mesterséges fehérje az első mesterséges élőlények építőköve lehet.

A Princeton-i Egyetem kutatói Michael Hecht vezetésével hozták létre az első mesterséges életforma felépítéséhez nélkülözhetetlen szintetikus proteint. Azt állítják, a természetben nem fordul elő hasonló.

A szintetikus proteinek az élő sejtek növekedését segíti. A tudósok egymillió aminosav-szekvenciát modelleztek három dimenziósan, így alkották meg az élethez elengedhetetlen makromolekulákat. A mesterségesen szekventált fehérjék közül néhányat E. Coli baktériumokba építettek természetes gének helyére szigorúan ellenőrzött laboratóriumi körülmények között. A baktériumok ezután szaporodni kezdtek. Így bizonyosodott be, a fehérjék “működnek”.

A következő lépés a szintetikus biológia fejlődésében az élet összetevőinek mesterséges előállítása lehet. Ez azt jelentheti, hogy a mesterséges fehérjékből mesterséges genomot hozhatnának létre, tehát a nem is túl távoli jövőben megteremthetik az első ember alkotta, mesterséges élőlényt.

MESTERSÉGES ÉLET GENOMÁTÜLTETÉSSEL

Az első olyan sejtet, mely mesterséges génátültetétéssel életben tudott maradni, a J. Craig Venter intézetben készítették el, amikor a Mycoplasma mycoides baktérium genomjába egy DNS-mentes bakteriális héjat ültettek be. A baktérium a transzpantáció után önreprodukcióra is képes volt.

A Graig Venter Intézetben szintén az első “frankeinsteini létforma” felépítését tervezik. Az intézet által genetikailag mesterségesen tervezett első baktérium a Mycoplasma laboratorium nevet fogja kapni.

Videó a 2010 májusában létrehozott első mesterséges sejtről:

AJÁNLOTT LINKEK:

A mesterséges fehérjék létrehozásáról szóló tanulmány kivonata angolul (PLoS One)

Az első mesterséges fehérjékről – angolul (Popular Science)

Mycoplasma laboratorium – angolul (Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik