Tudomány

Féltették a hőhaláltól az első Holdra szállókat

Neil Armstrong elmagyarázta, miért nem mehettek száz méternél távolabb a Hold-komptól.

Mindeddig találgatásokra adhatott okot, miért nem hagyhatta el a két űrhajós, Armstrong és Buzz Aldrin a Hold-komp közelét. Neil Armstrong azonban végre megosztotta a titkot a napokban egy neves amerikai újságíróval.

Amikor kiléptek az űrjárműből, tökéletes vákuum fogadta őket, a hőmérséklet pedig jóval 200 Celsius-fok fölé emelkedett. A gravitációnak csak egyhatodát érzékelték, mint amit a Földön megszoktak.

Akkoriban még kezdetleges hideg vizes hűtőrendszerrel szerelték fel az egyébként is nehézkes szkafandert, a hűtőfolyadékot pedig zsákokban vittek a hátukon. A kis víztartályos hűtés miatt két és háromnegyed órán túl nem tartózkodhattak kint a pokoli körülmények között, mert fennállt a túlmelegedés, a hőguta (hyperthermia) veszélye.

A NASA egy fix kamera előtt engedélyezte csak a kísérletek végzését, így egészségük érdekében behatárolták a munkaterületüket. Neil azonban megszegte saját felelősségére a NASA utasításait, és túllépte a “határokat”, hogy megvizsgálhassa és lefényképezhesse a belső kráter falát alkotó kőzeteket. Úgy nyilatkozott, megérte a hőgutát kockázatnia a fotó és a kaland kedvéért.

AJÁNLOTT LINKEK:

Neil Armstrong levele Robert Krulwichnak az NPR újságírójának (Krulwich Wonders blog)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik