Tudomány

Kitör a forradalom (1956)

Budapest, október 23. – Az egyetemisták lengyelekkel szembeni szolidaritási tüntetése után felgyorsulnak az események, Magyarország a szabadság útjára lép.

Mielőtt az 1956-os eseményeket szemügyre vennénk, címszavakban összefoglaljuk, mely események voltak a legfontosabbak a magyar politikai életben a II. világháború befejeződése után.

1945. január 20-án megszületett a fegyverszüneti megállapodás, a szovjetek vezetésével felállt a Szövetségi Ellenőrző Bizottság, tavaszra kialakult a többpártrendszer.

1945 novemberében az országgyűlési választásokat az FKgP nyerte (a koalíciós partner az MKP, az NPP és az SZDP volt), a miniszterelnök Tildy Zoltán lett. 1946 februárjában Magyarország köztársaság lett, elnöke Tildy, a miniszterelnöki poszton Nagy Ferenc váltotta.

1946 decemberére a kommunisták ellehetetlenítették a kisgazdákat, lemondtatták Nagy Ferencet, helyére az MKP-vel együttműködő Dinnyés Lajos került (1947. május). Korlátozták a választójogot, Tildy kiírta a választásokat. A kommunisták visszaélésekkel éltek, az egypártrendszert akarták elérni, az új miniszterelnök ismét Dinnyés lett. Elkezdődött az államosítás.

Az 50-es évek kommunista erőszakszervezete, az Államvédelmi Hatóság története több részben – 1. rész:

A dokumentumfilm második része ITT, a harmadik ITT, a negyedik ezen a linken, az ötödik rész pedig ide kattintva érhető el.

1948-ban egyesült az MKP és a Szociáldemokrata Párt Magyar Dolgozók Pártja néven. Főtitkára Rákosi Mátyás lett, elnöke Szakasits Árpád. 1948. július 31-én lemond Tildy Zoltán, utódja Szakasits lett. 1948 decemberében Dobi István lett a miniszterelnök, az ellenzéki szellemiségű Mindszenty bíborost letartóztatják.

1949-re marginalizálódtak a pártok, az országot a Magyar Dolgozók Pártja irányította. Innentől a megfélemlítés volt jellemző, ennek legfőbb eszköze az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) volt.
Bevezették az orosz nyelv oktatását, szovjet filmeket és könyveket lehetett nézni és vásárolni, megváltozott a címer, utazni nem lehetett. Kiírták a látszatválasztásokat, 1949. augusztus 20-án Magyarország népköztársaság lett.

1949 szeptemberében elítélik Rajk Lászlót és társait, majd több SZDP- és FKgP-tagot, korábbi vezetőket. Munkatáborokat állítottak fel, például Recsken, Kazincbarcikán.

Az 50-es években általánossá vált a terror Magyarországon. Az 5 éves terv során a nehézipar fellendítése volt a cél. A mezőgazdaságot kollektivizálták, bevezették a kötelező beszolgáltatást, az emberek a „békekölcsön” keretén belül keresetük 10 százalékát kölcsönadták az államnak.

A kezdeti sikerek mellett egyre nagyobb volt az elégedetlenség, élelmiszerhiány mutatkozott, az emberek nem vették már be a Rákosi-propaganda „okosságait”.

A szovjetek reakciói

A szovjetek el szerették volna kerülni a zavargásokat, meg akartak szabadulni az elégedetlenséget szülő Rákositól. Nagy Imrét szemelték ki maguknak, őt 1953 júniusában miniszterelnöknek nevezték ki. Rákosi maradhatott főtitkár.

Érdemes megnéznünk az alábbi videót Nagy Imre történelmi szerepéről (Magyar Filmhíradó – 1989):

Nagy Imre önálló programmal lépett fel, ami meglepő volt, mert az ország valódi irányítója a főtitkár volt. Új hatalmi centrumot akart létrehozni. Nagy nem akarta megszüntetni a szocializmust, de reformokat tervezett. Feloszlatta az internáló táborokat, és a leállította a tsz-szervezést, felülvizsgálta a büntetőpereket, leállította a nagyberuházásokat, enyhített a parasztok terhein.

Az emberek nagy lelkesedéssel fogadták Nagy lépéseit, és kezdetben a szovjetek is, de Rákosi – aki az erőszakszervezetekre támaszkodhatott – maga mellé állította őket. Nagy és Rákosi a párton belül „harcolt.”

1955-ben Nagy Imrét leváltották a miniszterelnöki posztról, kizárták a pártból. Hegedűs András lett a kormányfő, helyettese Gerő Ernő, Rákosi híve. A párton belüli értelmiség feszegette az elítéltek ártatlanságát, és Hruscsov is kijelentette, a Jugoszláviát ért vádak hazugságnak bizonyultak (Rajkot és társait azért végezték ki, mert jugoszláv ügynököknek gondolták őket. Mindenki tudta, Rákosi adta ki a parancsot ellenük.

Dokumentumfilm az októberi eseményekről 1. rész:

1956 februárjában a Szovjetunióban a párt kongresszusán Hruscsov bírálta a Sztálin-rendszert, és annak véres intézkedéseit, és ezek a hírek eljutottak Magyarországra is. Rákosi teher volt a szovjeteknek, távoznia kellett. Végül „egészségügyi állapotára hivatkozva” távozott, helyére híve, Gerő került.

Október elején újratemették Rajkot és társait, az emberek feszültek voltak. Közben Lengyelországban reformer erők kerültek hatalomra, és az ő demokratizálódási törekvésük nagy szimpátiát váltott ki hazánkban.

Dokumentumfilm az októberi eseményekről 2. rész:

A budapesti egyetemi ifjúság szolidaritási tüntetést szervezett velük szemben, október 23-ára. Itt 16 pontban fogalmazták meg követeléseiket. A többi közt az ország függetlensége és önállósága, a demokratikusa választások kiírása, a gazdaságpolitika átalakítása, a Kossuth-címer visszaállítása, a sajtószabadság biztosítása, a sztálinista törvénytelenségek helyreállítása, a nemzeti ünnepek visszaállítása volt céljuk. A tüntetés a forradalom gyújtótekercse volt.

Gerő először betiltotta, majd engedélyezte a tüntetést. A tömeg csak nőtt és nőtt. A Petőfi-szobortól a Bem-szoborig, majd a Parlament elé vonult. Nagy Imrét követelték, aki megpróbálta csitítani őket. Gerő a rádióban kemény beszédet mondott, ez kifejezetten feldühítette a tömeget. Estére fegyveres felkelés alakult ki, az emberek ledöntötték a Sztálin-szobrot, megostromolták és bevették a rádió épületét.

1956-os felvétel egy cseh filmestől:

A párt Nagy Imrét jelölte miniszterelnöknek, de Gerőt a helyén tartotta és segítségül hívta a szovjeteket. A vezetés – Nagy Imrét is beleértve – eleinte nem látta, hogy itt többről van szó, mint egy szimpla tüntetésről. 24-én a szovjet beavatkozással függetlenségi harc bontakozott ki.

A fővárosban és több nagyvárosban is véres napok következtek, egy-egy sortűz sok halálos áldozatot szedett. Megalakultak a forradalmi bizottságok, a munkahelyeken a munkástanácsok.

Október 26-án leváltották Gerőt, az MDP élére Kádár János került. Október 28-án Nagy Imre elrendelte a tűzszünetet, és nemzeti demokratikus mozgalomnak minősítette az eseményeket. A kormány megállapodott a szovjetekkel a szovjet csapatok kivonásáról. Két nappal később a szovjet kormány elismerte a felkelés jogosságát, igaz, ahhoz szerintük ellenforradalmi erők is csatlakoztak.

Nagy Imre november 1-jén bejelentette, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből, és az önálló, független ország semlegességéről szólt. Úgy tűnt, a forradalom győzött.

A szétesett MDP helyett megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), amely a forradalom demokratikus, szocialista, nemzeti eredményeinek alapjaira helyezkedett. A szűkebb vezetésben ott volt Kádár is, akit azonban november 1-jén Moszkvába vittek, ott volt egészen 4-ig…

Külföldi felvételek a forradalom leveréséről:

November 3-án szakértő kormány alakult, melynek tagjai Tildy Zoltán, Kovács Béla, B. Szabó István (FKgP), Bibó István, Farkas Ferenc (Petőfi Párt – korábban Nemzeti Parasztpárt), Kádár János, Losonczy Géza (MSZMP), Kéthly Anna, Kelemen Gyula, Fischer József (SZDP) és Maléter Pál honvédelmi miniszter.

Érdekesség, hogy a fegyveres csoportok, felkelők között nem volt mindenben egyetértés, ez konfliktusokhoz vezetett.

November 1-jén Hruscsov és a többi kommunista vezető úgy értékelte, hogy a szocializmus bástyái veszélyben vannak Magyarországon. Egy ideig úgy gondolták, Nagy majd konszolidálja a helyzetet. Attól tartottak, egyes országok majd követik a magyarok példáját.

A szovjetek beavatkozására kedvező alkalmat kínált az, hogy a nemzetközi közvélemény a szuezi válsággal volt elfoglalva (izraeli, majd angol és francia csapatok támadták meg Egyiptomot). Az USA kijelentette, Magyarország a szovjet érdekszféra területébe tartozik. Nagy Imre az ENSZ-hez fordult.

Rádiós segítségkérés:

November 3-án letartoztatták a Maléter vezette magyar kormányküldöttséget, miközben a tököli repülőtérre igyekezett tárgyalni a szovjetekkel. Másnap megkezdődött a szovjet bevonulás.

Eisenhower amerikai elnök később úgy nyilatkozott 1956-ról: „a magyar felkelés, kezdetétől véres elnyomásáig, népünkből rokonszenvet és csodálatot váltott ki a forradalmárok iránt – és felháborodást a szovjet elnyomók iránt… A helyzet azonban olyan volt, hogy Anglia és Franciaország semmi módon nem csatlakozhatott volna hozzánk magyarországi beavatkozásra. Arról sem lehetett szó, hogy német és olasz erők a mieinkhez csatlakozva a semleges Ausztrián, a titoista Jugoszlávián vagy a kommunista Csehszlovákián át nyomuljanak be oda.

Egyedül álló amerikai csapatok bevetése magyar területre ellenséges vagy semleges országon át: ez általános háborúba rántott volna. Az ENSZ közgyűlése megszavazott ugyan egy határozati javaslatot, amely felszólította a Szovjetuniót, hogy vonja vissza csapatait, de nyilvánvaló volt, hogy katonai akcióra való megbízás nem volt kapható és nem volt várható. be kellett látnom, hogy ilyen lehetőséggel nem lehet számolni.”

November 4-én Nagy Imre rádiós beszédében bejelentette, az országot megtámadták, a kormány a helyén van. Valójában ő és szűkebb „stábja” ekkor már elfogadta a jugoszláv kormány által felajánlott menedékjogot. A reformerek családostul a követségre menekültek.

Nagy Imre beszéde november 4-én:

Szolnokon a helyi rádióban Kádár János mondott beszédet, ahol bejelentette a Forradalmi-Munkás-Paraszt Kormány megalakulását. Azzal indokolta fellépését, hogy a munkás-paraszt hatalom megszervezésének ez az egyetlen útja maradt, a reakció és a fasizmus előretörését csak így lehet megakadályozni.

A harcok november 7-ére majdnem mindenhol véget értek, a Kádár-kormány november 12-től működött hivatalosan Budapesten. November 22-én Nagy Imre és társai írásos garanciával a zsebükben elhagyhatták a jugoszláv követséget. Később mégis elfogták és Romániába vitték őket. 1957-ben kerültek vissza Budapestre, a börtönbe.

A megtorlások nem maradtak el, még 1961-ben is végrehajtottak halálos ítéleteket. Körülbelül 300 embert végeztek ki, 25-26 ezer ember került börtönbe, 13 ezer embert internáltak.

Nagy Imrét és társait – az események ellenforradalommá minősítése után -, az 1958. június 15-én lezárult pert követően (másnap) kivégezték. Ez volt a forradalom leverésének végső aktusa.

AJÁNLOTT OLDALAK:

Az 1956-os forradalom története
Minden a forradalomról
Az MTI 1956-os emlékei
Az 56-os Intézet weboldala
A forradalomról bővebben

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.