Középkori kórházat találtak Izlandon

Az ispotályban tbc-s és vérbajos embereket kezeltek.
Korábban a témában:

Steinunn Kristjánsdóttir ásatásvezető régész szerint a feltárások kilenc éve alatt számtalan érdekesség került napvilágra.

A tudósok a feltárásoknak köszönhetően tudták meg, hogy 1490 és 1550 között a kolostor mellett ispotály is működött, ez volt Izland legelső kórháza. Amíg rá nem bukkantak az első csontvázakra – tbc-ben és vérbajban elhunyt emberek földi maradványaira – 2003-ban, nem volt tudomásuk arról, hogy az izlandi kolostorok gyógyítással is foglalkoztak.

Eddig 185 csontváz került napvilágra, közöttük csupán egyen észlelték a Paget-kór tüneteit. Izlandon egyébként a betegségnek eddig még egy esete vált ismertté.

A betegek nagy számából ítélve a páciensek az ország minden csücskéből érkezhettek, de fogadhatott külföldieket is az ispotály hat évtizedes működése során.

Paget-kór

Ismeretlen eredetű, a csontszerkezet átépülésével járó betegség. Egy vagy több csontot érinthet, a megbetegedett csont gyakran fájdalmas, máskor viszont csak a csont megvastagodása, megváltozott alakja hívja fel a figyelmet a betegségre.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.