Tech

Visszavette korábbi alkalmazottait a Ford, mert nem vált be a mesterséges intelligencia

Bill Pugliano / Getty Images
Bill Pugliano / Getty Images

Az elmúlt három évben 350 tapasztalt mérnököt vett fel a Ford, köztük korábbi alkalmazottakat, miután kiderült, hogy a mesterséges intelligencia (MI) nem teljesít olyan jól, ahogyan várták. A Bloomberg beszámolója szerint az autógyártónál az elmúlt években komoly minőségbeli problémák mutatkoztak, ami a vezetőség bevallása alapján arra vezethető vissza, hogy túl nagy hangsúlyt fektettek az MI-rendszerek alkalmazására, és túl keveset a képzett szakemberekre.

Éppen ezért szemléletváltást vezettek be, aminek úgy látják, már érezhető is a hatása. Jim Farley, a vállalat vezérigazgatója azt nyilatkozta, a veterán szakemberek alkalmazása óta csökkennek a garanciális költségeik, és a visszahívásokkal kapcsolatos kiadásaik is, amivel összességében több százmillió dollárt spórolnak meg.

A tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy sokak félelme ellenére a mesterségesintelligencia-rendszerek egyelőre nem képesek kiváltani a tapasztalt emberi munkaerőt. Ugyanakkor hasznos eszközt jelenthetnek a képzett szakemberek irányítása alatt.

A Ford szemléletváltásának eredménye már a statisztikákban is látszik: a JD Power legfrisebb felmérése szerint autóik minősége az olyan márkákét is leelőzte, mint a legmegbízhatóbb autók gyártóiként ismert Honda, Toyota és Lexus.

További cikkeink a mesterséges intelligenciáról alább elérhetők:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik