Donald Trump 2024-es választási győzelme után úgy nézett ki, komoly változások történhetnek az amerikai űrprogramban. Az elnök már a beiktatása előtt arról beszélt, hogy embert küld a Marsra, sok szakértő pedig azt várta, felgyorsítja majd a Holdat célzó Artemis-program haladását is. 2025 ezzel szemben inkább csak visszalépéseket hozott: az új elnök jelentős forrásokat tervez megvonni a NASA-tól, miközben több fontos küldetés végrehajtását elhalasztották.
Tech
Nincs lejátszva a meccs: bárki megnyerheti még az új űrversenyt
Beata Zawrzel / NurPhoto via Getty Images & Win McNamee / Getty Images
Donald Trump és Hszi Csin-ping elnökök a NASA, illetve a Kínai Nemzeti Űrügynökség emblémái előtt.
Beata Zawrzel / NurPhoto via Getty Images & Win McNamee / Getty Images
Donald Trump és Hszi Csin-ping elnökök a NASA, illetve a Kínai Nemzeti Űrügynökség emblémái előtt.
Az Egyesült Államok hosszú évtizedek óta világelső az űrkutatásban, vezető szerepe azonban meginogni látszik. A Hold meghódításáért folytatott űrversenyben Kína egyre inkább felzárkózik, miközben a NASA már sokadik alkalommal kénytelen elhalasztani fontos küldetéseit, az amerikai magánűrcégek missziói közül pedig több is kudarccal végződött. Megnéztük, hogyan áll jelenleg a két nemzet űrprogramja, hogy megjósoljuk: melyikük vetheti meg elsőként a lábát a Holdon.
Ajánlott videó
- 22:55 Csoda lenne, ha nem Szerbiával játszana vb-selejtezőt a magyar férfi kéziválogatott
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 21:13 A Mol 9 százalékkal több osztalékot fog fizetni, mint tavaly
- 21:08 Hoppon maradt az Oscaron, de ez sem törheti le Timothée Chalamet határtalan ambícióit
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 21:00 Területkontroll és hullámok – hogyan vesztette el előnyből a Fradi a Braga elleni párharcot?
- 20:57 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 19.
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 20:23 Orbán Viktor az ukrán zászlós provokációról: „Nem vizsgálok semmi ilyet, a kérdést is nevetségesnek tartom”
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 19:30 Válaszolt a legfőbb ügyész arra a kérdésre, hogy volt-e kapcsolat Juhász Péter Pál és Orbán Viktor között
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 19:10 Egy újabb Castro bukkant fel a széteső, már zavargásoktól is sújtott Kubában
- 19:01 Valami nem stimmel Erdélyi Mónika kokárdájával március 15-ei fotóján
- 18:57 Pert nyert az amerikai rapper, aki gúnyos videoklipet csinált a házát megszálló rendőrökről
- 13:14 Élő eseményen kérdeztük Török Gábort a választásról – galéria
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 15:04 Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást
- 16:29 „Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!” – folytatódik minden idők legmocskosabb magyar sportbotránya
- 12:18 Bérmegállapodás a győri Audinál: hidegzuhany a dolgozóknak
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 09:49 Balázsékat 22 millióra, a TV2-t a Megasztár miatt 3 millióra büntette a Médiatanács
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
