Tech

Ingyen is megkaphatják a további Windows 10 frissítéseket az európaiak

Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images
Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images
A Microsoft október 14-én véget vet a Windows 10 operációs rendszer támogatásának, így a világ legtöbb részén fizetni kell, ha valaki továbbra is ezt akarja használni. Az európai fogyasztóvédők azonban kiharcolták: az öreg kontinensen továbbra is ingyen kaphatunk majd frissítéseket.

Egy ideje tudni már, hogy a Microsoft október 14-én befejezi a Windows 10 támogatását, így a felhasználóknak át kell térniük az új, 11-es sorszámú operációs rendszerre. A Microsoft, azok számára, akik nem tudnak vagy nem akarnak váltani, a 30 dollárba kerülő Extended Security Update (ESU) programot ajánlotta B-tervként. Június végén aztán azt is bejelentették, hogy az egy év plusz támogatást „meg lehet váltani” 1000 Microsoft-ponttal a Microsoft Rewards programon keresztül vagy azzal, ha valaki bekapcsolja a Windows Backup szolgáltatást, mely az operációs rendszer beállításainak mentésére hivatott – írja a hwsw.

A redmondi cég azonban most olyan bejelentést tett, aminek az európai polgárok örülhetnek.

A Windows Centralnak megszólaló Microsoft-vezető szerint ugyanis az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén élő felhasználóknak be sem kell kapcsolniuk a biztonsági mentést az ESU-n belül elérhető biztonsági frissítésekre való regisztrációhoz. Az, hogy a vállalat a plusz frissítésekért cserébe nem kötelezi az ügyfeleket a biztonsági mentések bekapcsolásához, annak eredménye, hogy a fogyasztóvédelmi szervezeteket tömörítő Euroconsumers nyomást gyakorolt a vállalatra.

Az ESU-programba ugyan jelentkezniük kell a felhasználóknak, de cserébe egy évig teljesen ingyen férhetnek hozzá az előnyökhoz, és nem kötelesek bekapcsolni semmilyen más plusz szolgáltatást vagy funkciót. A Windows Backup szolgáltatással az volt az európai szerv gondja, hogy annak aktiválásához egy OneDrive-tárhellyel rendelkező Microsoft-fiók kell, és az ingyen felhasználható tárhelyet könnyen átléphetik a felhasználók, ha automatikusan mentik a dokumentumaikat és a beállításaikat.

Az EGT-n kívül élő felhasználókra ez a kedvezmény nem érvényes: nekik továbbra is fizetniük kell vagy Microsoft pontokat kell beváltaniuk a szolgáltatásért. A kiterjesztett biztonsági frissítések 2026. október 13-ig tartanak magánszemélyek esetében, de a vállalkozásoknak lehetőségük van akár három évre szóló időtartamra vásárolni még frissítéseket.

Kapcsolódó
Beperelték a Microsoftot a Windows 10 „erőszakos” kivezetése miatt
Jelenleg kb. 240 millió olyan eszköz van használatban, amin nem fut el a Windows 11.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik