Beperelte az Apple-t egy korábbi dolgozója, elmondása szerint ugyanis a cég elvárja a munkavállalóitól, hogy feladják a magánszférához való jogukat, és folyamatosan megfigyelik őket – írja a Semafor.
A kaliforniai állami bíróságon, helyi idő szerint vasárnap este Amar Bhakta hirdetési szakember által benyújtott kereset szerint az Apple alkalmazottjait arra kötelezik, hogy lemondjanak a személyes adatok védelméhez való jogukról, a cég pedig „fizikai, videós és elektronikus megfigyelést folytat” még akkor is, ha otthon vannak, és miután abbahagyták az Apple-nél való munkát.
Amikor pedig saját eszközeiket használják, személyes iCloud-fiókjukhoz is hozzáférést kell adniuk, és rábólintani egy olyan szoftver használatára, amely lehetővé teszi a vállalat számára, hogy gyakorlatilag bármit lássanak, ami az eszközön történik, még az ember valós idejű helyzetét is.
Nem ez az első eset, hogy hasonló panaszok látnak napvilágot az almás cég háza tájáról. A Verge például már 2021-ben is írt arról, hogy a cég irányelvei adatvédelmi viták tárgyát képezik a dolgozók körében, lévén a cég könnyedén ráláthat a privát fiókokra.
Bhakta ezt azzal támasztotta alá, hogy megtiltották neki, hogy nyilvánosan beszéljen a digitális reklámozásban szerzett tapasztalatairól, valamint arra kényszerítették, hogy távolítsa el az Apple-nél végzett munkájáról szóló információkat LinkedIn-profiljából. Amennyiben az Apple-t elítélik az ügyben – amire elég csekély az esély –, egyesével kellene kompenzálnia az érintett dolgozóit a cégnek. Az Apple tagadja és alaptalannak nevezte a vádiratban olvasható állításokat.