Tech

Itt van minden, amit az iPhone 16-ról tudni lehet

CFOTO / Future Publishing / Getty Images
CFOTO / Future Publishing / Getty Images

Az Apple az elmúlt években rendre szeptemberben mutatta be legújabb készülékeit, azonban az ezeket érintő pletykák már hónapokkal korábban megkezdődnek. Így van ez az idén esedékes iPhone 16-széria esetében is, amelyről már most sok minden kiderült – írja a Gizmodo.

Az első nagyobb változás, mint azt korábban megírtuk, a Pro modell képernyőméreténél jöhet. Az iPhone 16 elődjéhez hasonlóan 6,1 hüvelykes kijelzőt kaphat, míg a Plus modell egy szokványos, 6,7 hüvelykes kijelzőt kaphat. Több forrás szerint azonban az iPhone 16 Pro és az iPhone 16 Pro Max 6,27 hüvelykes (159,31 mm), illetve 6,85 hüvelykes (174,06 mm) képernyővel rendelkezik majd, ami nagyobb, mint a szokásos.

A szivárogtatások szerint a méretbeli változással együtt az aksi mérete is nőhet a Pro modelleknél, ami viszont még ennél is valószínűbb, hogy újragondolják a képernyő technológiáját.

Az Apple jelenleg a mikrolencsés technológia használatát mérlegeli az OLED-kijelzők fényerejének növelése érdekében. Ez a technológia mindamellett, hogy növeli a fényerőt, csökkentheti az energiafogyasztást, ami az üzemidőn is javíthat. Az új panelt egyébként a fő konkurens Samsung gyárthatja a cupetinói cégnek.

Új gombok, okosabb Siri

Arra is érdemes felkészülni, hogy az iPhone 16 bizonyára megkapja majd az iPhone 15 Pro programozható akció gombját is. Ez a készülék bal oldalán található gyorsgomb felválthatja a korábbi, némításra használatos kapcsolót. Emellett egy úgynevezett haptikus gombról is szólnak a pletykák, amely az iPhone 16 Pro-ban debütálhat.

Ez, a mobil jobb oldalán található, rögzítésre használható érintőfelület koppintással készíthet majd fényképeket, illetve fel-le csúsztatással nagyításra és kicsinyítésre lehet majd használni.

Az iPhone 16 és iPhone 16 Plus esetében a chipek frissítésére is lehet számítani, így minden bizonnyal bemutatkozik majd az A18 Bionic lapka. Az A18 mellett az A18 Pro Bionic megjelenésére is lehet majd számítani, ami a hírek szerint extra GPU magot kínálhat. A melegedési problémákat elkerülendő pedig grafén hűtőborda is megjelenhet a mobilban.

A cupertinói cég végül az MI-őrület részeként fel fogja turbózni Sirit, az intelligens asszisztensét. Ez már csak azért is fontos lenne a cégnek, mert a Google és a Samsung a mesterséges intelligenciával kampányol az új eszközei megvásárlása mellett, és ha ezen a téren lemarad az Apple a konkurenciához képest, az hatalmas versenyhátrányt és tömeges vásárlói elfordulást okozhatna.

Kapcsolódó
Így változik meg az Apple-felhasználók élete Európában
Az Apple az Európai Unió nyomására márciustól bevezeti az alternatív alkalmazásboltok és fizetési rendszerek lehetőségét, azonban amennyire lehetett, annyira kifacsarták a jogszabályt a maguk javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik