Tech

Elképesztő újításokkal szerelik fel a Google fotós alkalmazását

Getty Images
Getty Images

A Google Fotók alkalmazás már eddig is rendkívüli képességek birtokában volt. A Magic Eraser funkcióval bármilyen zavaró tényezőt eltávolíthattunk a képeinkről, sőt az elmosódott fotóinkat is ki tudtuk javítani, azonban a Google I/O eseményen leleplezett, mesterségesintelligencia-alapú újítások új szinte emelik az alkalmazás lehetőségeit – írja a TechCrunch.

A Magic Editor funkció segítségével a felhasználók képesek lesznek a fotók előterét, vagy akár a hátterét is szerkeszteni. A program képességeit egy összeállítással is szemléltették az eseményen, amely lényegében megmutatta, olyan mintha az ember Photoshopt használna, csak itt nagyrészt a mesterséges intelligencia dolgozik helyettünk. Az előtérben álló személyt például egyetlen érintéssel tudjuk mozgatni, valamint a háttérben lévő embereket és még az ég színét is megváltoztathatjuk.

Google

A fejlesztők szerint az új funkció célja, hogy segítse a felhasználókat jobb fotók készítésében. Egy másik bemutató azt demonstrálta, hogy a Magic Editor képes a kép fókuszban álló személyének átpozícionálására, de akár a kép hiányosságait is orvosolhatjuk, az üres tereket pedig a mesterséges intelligencia tölti ki.

A szerkesztések eredménye abszolút természetesnek hat, egyáltalán nem feltűnő, hogy a mesterséges intelligencia alaposan átszerkesztette az eredetit.

A Google tervei szerint még idén kiadja a Magic Editor kísérleti funkcióját, ám figyelmeztettek: kezdetben még sok hibás megoldása lehet a programnak. Az azonban egyelőre kérdéses, hogy fizetős funkcióként mutatkozik-e be, vagy esetleg csak a saját márkás Pixel mobilokra teszik-e majd elérhetővé. Számok terén egyébként nem áll rosszul a program: mintegy 1,7 milliárd fotót szerkesztettek eddig benne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik