Tech az élet nagy kérdései

Melyik állat lép majd elsőként a Holdra?

Sonsedska / Getty Images
Sonsedska / Getty Images

A NASA a tervek szerint már az évtized végére állandó bázist építene a Hold felszínén, amelyekben idővel az emberek mellett akár állatok is helyet kaphatnak. De melyik állat lehet az első, amely eljuthat egy idegen égitestre? Erre a kérdésre keresi a választ a Live Science cikke.

Christopher McKay bolygókutató szerint a legtöbb szárazföldi állatot problémás lehet a Földön kívül tartani, hiszen nem tudjuk, hogyan alkalmazkodnak a holdi körülményekhez. Persze az emberek képesek lehetnek olyan épületeket létrehozni, amely a földi hőmérsékletet, légnyomást és légköri összetételt imitálja, azzal azonban nem tudunk mit kezdeni, hogy a Holdon nyolcad akkora a gravitáció, mint idehaza. Az alacsony gravitáció negatív hatással lehet az állatok izomzatának és csontjainak a fejlődésére is, ami azt okozhatja, hogy egyáltalán nem lesznek képesek járni vagy lábra állni.

Éppen ezért valószínűbb, hogy vízi élőlényeket visznek majd magukkal az űrhajósok a jövőben, hiszen rájuk feltehetőleg nem lenne drasztikus hatással a gravitációs különbség. Ezek az állatok kifejezetten hasznosak is lennének, mivel kiváló, fehérjében gazdag táplálékot jelenthetnének a holdbázis lakóinak. Ugyanez igaz a kisebb rákokra és a rovarokra is, így ők is a jelöltek között szerepelnek.

Kapcsolódó
A biztos halálba küldték Lajkát, az űrhajós kutyát
Ez volt az űrverseny második nagy teljesítménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik