Kína elképesztő pénzeket fektet az utóbbi években a megújuló energiaforrásokba, amelynek jelképe a világ legnagyobb, frissen átadott, 16 megwattos szélerőműve. A 146 méter magas monstrum építését januárban fejezték be, és a friss hírek szerint már be is kapcsolták a hálózatba, így hamarosan 36 ezer háztartást láthat el energiával – írja az Interesting Engineering.
A CTGC kínai óriáscég a Goldwind Science and Technology vállalattal együttműködve építette meg a 16 MW-os turbinát, a Tajvani-szorosban, a Kína délkeleti részén fekvő Fujian partjaitól 32,8 kilométerre. Az elhelyezés nem véletlen, ugyanis a turbinát olyan területen akarták felépíteni, ahol 7-es erősségű széllökések uralkodnak. A szerkezet masszív, papíron a területen valaha rögzített széllökéseknek is ellenáll.
A mérnökök szerint a szélerőművel 22 ezer tonna szén elégetését spórolják meg, melynek nyomán 54 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe egy év leforgása alatt. Az éves teljesítmény meghaladhatja a 66 millió kWh-t.
A CTG és a társvállalkozó Goldwind nem sokkal korábban egy másik óriás erőművet is bemutatott, amelynek teljesítménye 13,6 MW-os volt. A mostani turbina bekapcsolását követően sem lesz megállás a kínai fejlesztésekben, ugyanis már most belekezdtek egy még ennél is nagyobb, 18 MW-os szélturbina építésébe, ami a hírek szerint évente 40 ezer háztartás áramellátására lesz képes.