Tech

Hatalmas fordulat állt be a Microsoft 69 milliárdos üzletének ügyében

Hakan Nural / Anadolu Agency via AFP
Hakan Nural / Anadolu Agency via AFP

Már több mint egy éve húzódik a Microsoft 69 milliárd dolláros üzletének engedélyezése, melynek keretében megvásárolnák a Call of Duty és a World of Warcraft sikerjátékok kiadóját, az Activision Blizzardot. A videojátékipar eddigi legnagyobb akvizíciója sokáig úgy tűnt, nem valósulhat meg az iparági aggályok miatt, az elmúlt hónapban azonban jelentős fordulat állt be: az Európai Bizottság után a brit versenyhatóság (CMA) engedélyét is megkaphatja a kiadó – írja a Reuters.

A brit versenyhatóság februárban közölte, a felvásárlás gyengítené a Microsoft Xbox és a Sony PlayStation konzoljai közötti globális versenyt, ugyanis a Microsoftnak ezután lehetősége lenne korlátozni a hozzáférést az Activision játékaihoz, ami ártana a játékosoknak.

A Microsoft ekkor védekezésképp azt nyilatkozta, hogy kész minden piaci szereplővel legalább tíz évig tartó licencmegállapodást kötni, amely garantálja, hogy a kiadó legfontosabb címei megjelenjenek minden platformon. Ez látszólag meggyőzte a CMA-t.

A Microsoft már meg is kötötte ezt a megállapodást a japán Nintendóval, a legnagyobb riválisként ismert Sony azonban még nem bólintott rá a feltételekre. A versenyhatóság közölte, a felvásárlás felhős játékplatformok piacára gyakorolt hatását továbbra is vizsgálják.

Jó pont lehet azonban a Microsoftnak, hogy az Nvidiát már sikerült a saját oldalukra állítani. A brit versenyhatóság előreláthatólag áprilisban dönt az akvizíció engedélyezéséről vagy blokkolásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik