Tech mobilteszt

A Samsung Galaxy S23 Ultránál most nehéz jobb androidos mobilt találni

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
A Samsung menetrend szerint február elején mutatta be legújabb csúcstelefonjait, amik hatalmas meglepetéseket ezúttal sem villantottak, de a gyártó az Ultra modellt minden eddiginél részletesebb képeket készítő kamerával és a jelenleg leggyorsabb processzorral látta el. A készülék tényleg elképesztő fotókat készít, és a felhasználói élmény is pazar, de a 200 megapixeles kamera miatt aligha éri meg 200 ezer forinttal többet fizetni, mint tavaly.

Hosszú évek óta tapasztalhatjuk már, hogy a gyártók jelentős innováció nélkül dobják piacra az új okostelefonjaikat. Ugyan évről évre gyorsabb lesz a töltési idő, és némi fejlődést mutatnak a kamerák – legalább az optimalizálás tekintetében –, de hiányzik az érzés, hogy valami átütőt, valami igazán újat kapunk a pénzünkért. A verseny persze nem áll meg, egy-egy hangzatos, mérföldkőnek tűnő adattal pedig sokak figyelmét meg lehet nyerni. Éppen ezért a gyártók tavaly megkezdték a versenyt a minél nagyobb pixelszámú kameraszenzorok bemutatásában.

A Motorola tavaly októberben elsőként mutatta be a 200 megapixeles főkamerával ellátott Edge 30 Ultra készülékét, azonban itt még érezni lehetett, hogy kezdeti koncepcióról van szó: a kép elkattintása után másodpercek teltek el, mire elkészült a fotónk, és a minőségugrás sem volt igazán szembetűnő. Nem sokkal később aztán a Xiaomi is belépett a versenybe a 12T Pro készülékével, ami már egy szinttel jobban és gyorsabban komponált képeket, de még a 40–50 megabájtos fotóival sem győzött meg igazán arról, hogy érdemes kifizetni súlyos százezreket egy új készülékért. Érdekesség, hogy mindkét gyártó a Samsung 200-as szenzorját használta, azonban a dél-koreai cég ekkor még nem lépett a piacra egy saját, ilyen kamerával szerelt zászlóshajóval.

Adrián Zoltán / 24.hu

Idén februárban aztán a Samsung is bemutatta a Galaxy S23 termékcsaládot, aminek legerősebb tagja, az S23 Ultra ismét csak bizonyította, hogy nem feltétlen az jelenti az előnyt, ha elsőként lépünk a piacra egy új fejlesztéssel. A kifinomult, kétszázas egység azonban a mobil prémiumérzetének csak egy kis részéért felelős: az új, villámgyors lapkakészlet, a mértani pontosságú S Pen, a minden eddiginél strapabíróbb védőüveg és a telefon masszív felépítése is azt sugallja, jól döntünk, ha ilyen mobilt választunk – persze csak akkor, ha bírja a pénztárcánk.

Samsung Galaxy S23 Ultra

Dizájn terén a Samsung nem húzott váratlant, így megtartotta az S22-széria szögletes kialakítását. A kamerasziget ezúttal sincs, a szenzorok viszont kaptak egy finom kis gyűrűt maguk köré, ami kicsit kiemeli őket az üveg hátlapból. Anyaghasználat terén is a bevált recepttel főz a dél-koreai gyártó: a keret alumínium, a hátlapot és a kijelzőt védő üveg pedig Gorilla Glass, abból viszont a legújabb, legstrapabíróbb fejlesztés, a Victus 2.

A hangerőszabályzók és a bekapcsológomb ismét a mobil jobb felén kaptak helyet, a bal oldal most is üresen áll. A készülék aljának bal oldalán ott van az egy nyomással elővarázsolható S Pen, amivel szétpingálhatjuk a kijelzőt, a toll ráadásul néhány jópofa új funkciót is kapott, amit akár fényképezés során is bevethetünk. Alul középen ott van a megszokott USB-C port, valamint a SIM-tálca, amiben két hely van, de egyik sem SD-kártyának – tárhelybővítésre tehát most sincs lehetőségünk, és persze a Jack-csatlakozót sem érdemes már keresgélni.

Az elegáns borítás alatt Exynos lapka helyett végre a Snapdragon 8+ Gen 2-es, 4 nanométeres processzora dolgozik, ami kiválóan lett optimalizálva a rendszerhez. Ezt 8, illetve némi felárért 12 GB memória (LPDDR5X) egészít ki, és a háttértár esetében is szintet emelt a dél-koreai cég: 128 gigabájtos változat már nincs, az alapmodell memóriája 256 GB, míg a legnagyobb 1 terabájt.

A kijelző egy hatalmas, 6,8 hüvelykes, 1440×3088 pixel felbontású dinamikus AMOLED 2X panel, ami 120 Hz-es képfrissítéssel, HDR10+ tanúsítvánnyal és elképesztően erős, 1750 nites maximum fényerővel bír – csakúgy, mint az elődje. Megkaptuk persze az IP68-as tanúsítvány, a piszkosul gyors, képernyőbe épített ujjlenyomat-felismerőt és a 2D-s arcfelismerést is, emellett adott az 5G, a Bluetooth 5.3 és az NFC is. Wi-Fi 7 viszont nincs, a gyártó maradt a Wi-Fi 6E-nél.

Adrián Zoltán / 24.hu

Az S23 Ultra az elődjénél érezhetően gyorsabb, UFS 4.0-s háttértárat kapott, töltésben viszont még mindig le van maradva a Samsung: a 15 wattos, vezeték nélküli töltés mellett a telefon továbbra is csak 45 wattos vezetékes gyorstöltést támogat, ami kategóriákkal lassabb, mint amit a konkurens kínai csúcstelefonok kínálnak manapság. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az 5000 milliamperórás akkumulátor valami egészen elképesztő üzemidőt biztosít: az Ultra folyamatos mobilnet, Bluetooth-használat, valamint videónézés és játék mellett is közel 2 napig húzta töltés nélkül, ami rendkívül kellemes meglepetés volt számomra.

A készülék Android 13 alapokon futtatja a One UI 5.1-et, a gyártó ráadásul már 4 évnyi főszoftver -, valamint 5 évnyi biztonsági frissítést garantál. Ezzel abszolút vezetővé lépett elő az androidos gyártók körében. Igaz, az Apple-től még így is messze van a dél-koreai gyártó.

Villámgyors rendszer, szédítően részletes fotók

Kinézetre ugyan nem sok minden változott a Galaxy S22 Ultrához képest, de teljesítményben a Samsung új zászlóshajója köröket ver az elődjére. A teszteken átlagosan 30–35 százalékkal jobb eredményt produkál, mint az egy évvel ezelőtt megjelent készülék: a mértékadónak számító Antutu benchmark teszten 1 277 468 pontot ért el az S23 Ultra, ami tényleg egészen kimagasló eredmény a tavalyi modell 890 006-os eredményéhez képest.

Ehhez hozzájárul az is, hogy a készülék sokkal kevésbé melegszik – köszönhetően az új, hőkamrás hűtésnek –, és nyilvánvalóan az is, hogy a rendszert sokkal jobban sikerült optimalizálni az új processzorra. Ez komoly különbséget jelent teljesítményben: a tesztidőszak alatt egyetlen mikrolagba sem futottam bele. Az Exynos elhagyása tehát kiváló döntésnek bizonyult, azonban elsősorban nem ez volt a marketingkampány középpontjában, hanem a főkamera.

A hátlapi főszenzor a tavalyi 108-ról 200 megapixelesre nőtt.

Ha szeretnénk, készíthetünk 200 megapixeles fotókat, de adott a lehetőség 50-re is, a telefon pedig alapból 12,5 megapixeles képeket készít. Ha ki akarjuk használni a hatalmas pixelszámú szenzor adta maximális lehetőségeket, akkor arra érdemes felkészülni, hogy akár 50–60 megabájtos is lehet egyetlen képünk. Érdemes tudni továbbá azt is, hogy a nagyobb pixelszám a hétköznapi használat során igazából nem biztosít kategóriákkal jobb fotókat, a különbség akkor érhető igazán tetten, ha belenagyítunk a felvételekbe. Ideális fényviszonyok között készített képek esetében nem lehet jelentős különbséget megfigyelni az előző szériához képest, maximum annyit, hogy a túlszaturáltság kevésbé jellemző a fotókra, valamint egy kicsivel jobb a dinamikatartomány is. A sötét tárgyak mellett például ritkábban fordul elő, hogy kiégeti a képet a világos égbolt.

Adrián Zoltán / 24.hu

Éjszakai fotózásnál sokkal nagyobb a különbség: az S22 Ultra kissé túlfényelt fotóihoz mérten jóval kevesebb a zaj, és részletesebb is a fotó, amiben nagy szerepe van a pixel binning technológiának. A főegység tehát valami egészen elképesztő részletességű képekkel ajándékozhat meg minket, de a színek pontos belövése még mindig hagy némi kívánnivalót maga után.

A másik három kamera lényegében változatlan: egy 12 megapixeles, autófókuszos széleslátót, valamint kettő darab, 10 megapixeles telefotó egységet kapunk. Ez utóbbiak háromszoros, illetve tízszeres optikai zoomra képesek. Amiben pedig továbbra is verhetetlen a Samsung, az a nagyítás. Ahogy azt már megszokhattuk, a csúcsmodell akár 100-szoros digitális nagyításra is képes – mindezt úgy, hogy a képek minősége abszolút vállalható marad. A dél-koreai gyártó elsőbbségét ezen a téren jól mutatja az is, hogy a teszt során lehetőségünk adódott a készült felvételeket egy másik neves gyártó még be nem jelentett, hasonló képességű telefonjának fotóival összehasonlítani, és a Samsung köröket vert a konkurensre többek között élességben is.

Ez többek között a mesterséges intelligencia alapú Space Zoom technikának köszönhető, aminek különlegessége, hogy a háromszoros és a tízszeres optikai zoom között, illetve utóbbi felett a képfeldolgozó rendszer belenyúl a képbe. A fejlett algoritmus lényegében betippeli, mi lehet épp egy adott pixelen, és kipótolja a hiányzó darabokat. Az eredmény pedig ámulatba ejtő, ráadásul a rendszer a kéz remegését is a korábbinál sokkal jobban ellensúlyozza. A közösségi médiát körbejárták a felvételek, milyen éles képeket lehet készíteni a telefonnal a Holdról, de az extrém nagyítás még a mindennapok során is jól jöhet. Én például az utca másik végén, nagyjából 30 méterre lévő parkolóóra számát olvastam le vele, hogy megspóroljam az oda- és a visszautat.

Amennyiben videózáshoz használnánk a mobilt, az Ultrának ezen a területen sem kell szégyenkeznie: a hátlapi kamerával 8K/24fps vagy 8K/30fps minőségű mozgóképet lehet rögzíteni, de adott a jól bevált 4K/30 vagy épp 60fps lehetőség is. Végül pedig ott van az előlapi kamera, ami annak ellenére készít jobb képeket, hogy a gyártó 40 megapixelesről 12 megapixelesre cserélte a szenzort. A szelfik egy hangyányit élesebbek vele, és ugyanúgy tudja a 4K/30 vagy 60 fps videókat.

Minden szuper, csak az ára nem

A Samsung Galaxy S23 Ultra első blikkre kevés eltérést mutat a gyártó tavalyi csúcsmodelljéhez képest, a borítás alatt viszont tényleg sok minden változott. Egyszerűen jó kézbe venni és nyomkodni ezt a hatalmas tepsit, és kompromisszumot sem kell vállalnunk a töltésen kívül – bár ez tényleg minimum elvárás egy ilyen felsőkategóriás telefonnál. A gyártó hazai árképzése viszont finom szólva sem nevezhető pénztárcabarátnak.

Adrián Zoltán / 24.hu

A tavalyi alap Ultra modellhez képest ugyanis minimum 120 ezerrel forinttal kell többet fizetnünk, ha a dél-koreai gyártó legújabb okostelefonját akarjuk magunkénak tudni. Míg tavaly az alapfelszereltségű modellt (8/128GB) 490 ezerért lehetett hazavinni, addig az ideiért (8/256GB) már 610 ezer forintot kérnek. Ez pedig csak a kezdet: a nagyobb tárhelyű modellek között akár 220 ezer forint is lehet a különbség egy éven belül.

A leginkább sokkoló adat, hogy míg tavaly 569 990 forintot kellett kiperkálnunk a csúcsmodellért, idén ez az összeg már az alapmodell megvásárlásához sem lenne elég.

A kezdő 610 ezer forint nagyon húzós összeg egy telefonért, amit nem feltétlenül magyaráz sem a gyorsabb processzor, sem a jobb hűtés, sem a 200 megapixeles szenzorral felszerelt főkamera. Ugyanakkor azt is érdemes hozzátenni, hogy akinek nem okoz gondot ennyi pénz kifizetése, az csalódni aligha fog, hiszen az S23 Ultra jelenleg a legjobb androidos csúcskészülék a piacon.

Samsung Galaxy S23 Ultra specifikációk:

  • Kijelző: 6,8 hüvelykes Dynamic AMOLED 2X, 3080 x 1440 Pixel, Infinity-O Edge-Display, 1-120 Hz, Gorilla Glass Victus 2, HDR10+, 500 ppi.
  • Processzor: Qualcomm Snapdragon 8 Gen2 4nm.
  • Memória: 8/12 GB.
  • Háttértár: 256/512GB/1TB.
  • Hátlapi kamerák: 200 MP főkamera (85°, f/1.7, 23 mm, OIS); 12 MP széleslátószögű (120°, f/2.2, 13 mm); 10 MP teleobjektív (36°, f/2.4, 69 mm, OIS); 10 MP teleobjektív (11°, f/4.9, 230 mm, OIS, 10x optikai zoom, 100x Space Zoom).
  • Szelfikamera: 12 MP (f/2.2, 80°, 25 mm, HDR10+).
  • Akkumulátor: 5000 milliamperóra, 45 wattos vezetékes-, 15 wattos vezeték nélküli töltés.
  • Méret: 163,4 x 78,1 x 8,9 mm.
  • Súly: 234 gramm.
  • Egyéb: 5G, Bluetooth 5.3, NFC, Wi-Fi 6E, IP68, Dual-SIM (2x Nano + eSIM), Dolby Atmos.
  • Operációs rendszer: Android 13 + One UI 5.1.
  • Színek: Fantomfekete, Krém, Zöld, Levendula.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik