Tech

Drágulást jelentett be az Apple Európában

Marc Asensio / NurPhoto via AFP
Marc Asensio / NurPhoto via AFP

Az Apple bejelentette, jövő hónaptól megdrágulnak az App Store-ban lévő alkalmazások árai – írja a Verge. A lap szerint a drágulás az európai, illetve az ázsiai országokat érinti majd, mivel az itteni valuták jelentős mértékben gyengültek a dollárral szemben.

Montenegró kivételével minden Eurót használó országban 0,99 euróról 1,19 euróra emelkedik az alkalmazások alapára a következő hónapban, ami 20 százalékos ugrást jelent. Ennél durvább drágulás jön Japánban, ahol a jen 24 éves mélypontja nyomán 30 százalék lesz a növekedés.

Az október 5-től esedékes áremelés az alkalmazáson belüli vásárlásokat és az app vásárlásokat ugyanúgy érinti.

A magyar forint dollárhoz viszonyított ára is jelentősen emelkedett (egy év alatt 300 forintról 410 forint környékére) – ám hazánkban úgy tűnik, egyelőre elmarad a korrekció.

A Reuters jelentése szerint egyébként az Apple rendszeresen hozzányúl az App Store árképzéséhez az árfolyam-ingadozásoknak megfelelően, tavaly ugyanis 0,99 euróra csökkentette az alkalmazások 1,09 eurós alapárát. Az App Store árazási változtatásai néhány héttel azután következnek, hogy bejelentették az új iPhone 14-es szériát. Az idehaza rendkívül drágán beszerezhető telefonról, és az első hibáról az alábbi linken írtunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik