Tech

Már oxigént is tudnak termelni a Marson

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY via AFP
MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY via AFP

Egy uzsonnásdoboz-méretű szerkezet, az úgynevezett Moxie tavaly február óta sikeresen állít elő oxigént a Marson, nagyjából annyit, mint egy átlagos fa a Földön – írja az MTI, amely szerint kutatók most egy jóval nagyobb teljesítményre képes verziót juttatnának el a vörös bolygóra, hogy így teremtsék meg az emberi expedíciók lehetőségét.

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatóinak célja, hogy egy olyan eszközt készítsenek, amely több száz fa által megtermelt oxigén mennyiségét tudná előállítani a Marson. A kutatók a Moxie elnevezésű oxigénfejlesztő szerkezet eddigi működéséről és a kutatás további céljairól szóló tanulmányukat a Science Advances című folyóiratban tették közzé.

A szerkezet a Mars 95 százalékban szén-dioxidból álló légköréből termelne oxigént.

Eddig hét alkalommal, különböző feltételek között indították be a szerkezetet, és a Moxie minden alkalommal elérte azt a célt, hogy a bolygó felületén levő szén-dioxidból óránként hat gramm oxigént vonjon ki. A Moxie, amely a NASA Jet Propulsion Laboratory központja által elkészített Perseverance marsjáró fedélzetén jutott el a vörös bolygóra, ahol bebizonyította, hogy minden évszakban és a nap bármely szakában képes feladata ellátására. A projekt vezető kutatója, Michael Hecht megjegyezte, sokat tanultak ebből a kísérletből, amely a jövőbeni, nagyobb léptékű rendszerek alapjául fog szolgálni.

A kutatók elképzelései szerint a Moxie méretarányosan megnövelt változatát küldenék a Marsra, még mielőtt ember léphetne a bolygóra. A szerkezet folyamatosan termelné az oxigént, immár több száz fa teljesítményét produkálva. Ez elég lenne a misszióban részt vevő emberek ellátásához és olyan rakéta meghajtásához, amely visszahozza őket a Földre. Ez kiváltaná azt a feladatot, hogy ugyanezt az oxigént a földről kelljen a Marsra szállítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik