Tech

A kongresszus elismerte, nem minden UFO emberi eredetű

Getty Images
Getty Images

Az elmúlt években nyilvánosságra hozott dokumentumok hatására egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy nem minden ufóészlelés az emberi képzelet szüleménye. Az Egyesült Államok Kongresszusa pedig a Vice szerint a napokban írásos dokumentumban ismerte be: nem hisz abban, hogy minden UFO ember alkotta.

A 2023-as pénzügyi év hírszerzési felhatalmazásról szóló törvény egyik, költségvetéssel kapcsolatos kiegészítésében a Kongresszus két megdöbbentő állítást is megfogalmazott. Az első, egyben talán legfontosabb, hogy

az Egyesült Államok nemzetbiztonságát fenyegető, tartományokon átívelő transzmédium fenyegetések száma exponenciálisan nőtt az elmúlt időszakban.

A másik állításuk pedig az, hogy el kell különíteni a vélhetően ember-, és nem ember alkotta repülő tárgyakat. Amelyeket az elemzés során egyértelműen ember alkotta tárgyként azonosítanak, a megfelelő hivatalokhoz fogják továbbítani, és „semmiképp sem szabad az azonosítatlan légköri-víz alatti jelenség megnevezést alkalmazni rájuk”.

A pentagon olyan fenyegetéseket nevez „tartományokon átívelő transzmédiumnak”, amely a vízben, a légkörben, de még az űrben is működnek, úgy, ahogy arra ember alkotta fejlesztés nem lenne képes. A jelentésből az is kiderül, hogy alig pár hónap után új kifejezést találtak az UAP-ra, amely az UFO kifejezést volt hivatott helyettesíteni. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, hamarosan UAUP-ként, vagyis azonosítatlan légköri és víz alatti jelenségként kellene beszélni a nem mindennapi észlelésekről. Ezeknek a jelenségeknek többek között a NASA is a nyomába ered majd.

Kapcsolódó
Ufókutató csoportot verbuvál a NASA
Az űrügynökség szerint nincs bizonyíték arra, hogy a légi jelenségek földkívüli eredetűek lennének.

Marco Rubio szenátor, a hírszerzést felügyelő szenátusi különbizottság alelnöke nyilvánosan kijelentette, jobban örülne, ha az ufók földönkívüliek lennének, mint külföldi fegyverek.

A hírek hallatán Marik von Rennenkampff, az Obama-kormány alatt a védelmi minisztériumban dolgozó szakember véleménycikket írt a The Hill című lapban a kialakult helyzetről. A korábbi tisztviselő szerint az, hogy külön kategóriát alkottak az észlelésekre, azt jelzi, hogy a szenátus hírszerzési bizottságának tagjai úgy vélik, egyes ufók nem emberi eredetűek, és ez a bejelentés hatalmas jelentőséggel bír.

2021-ben egyébként a Védelmi Minisztérium kiadott egy jelentést, amelyben részletesen beszámolt több mint 100 észlelésről, amelyeket kivizsgált. A jelentés szerint a vizsgált jelenségek egy része nem magyarázható a jelenlegi tudományos modellekkel, és több időt és pénzt kért a jelenség tanulmányozására. A kongresszus megadta nekik, és most azt kéri a Pentagontól, hogy csak azokra az objektumokra koncentráljon, amelyeket nem emberi kéz tervezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik