Tech

A Microsoft végre beismerte, hogy feleannyi Xbox One fogyott, mint PlayStation 4

Michael Ciaglo / Bloomberg / Getty Images
Michael Ciaglo / Bloomberg / Getty Images

A Microsoft előző generációs konzoljának, az Xbox One-nak az eladási adatai évek óta rejtélynek számítottak, a napokban ugyanakkor kiderült, amit az elemzők már évek óta állítottak: a PlayStation 4-ből dupla annyit értékesítettek, mint a nagy rivális gépéből – írja a The Verge.

Az Xbox 360 sikere idején a Microsoft még rendszeresen nyilvánosságra hozta az eladási adatokat, ám amikor világossá vált, hogy az Xbox One nem tudja megismételni az elődje sikerét, és csúnyán lemarad a konkurens gép mögött, a vállalat úgy döntött, hogy többé nem teszi közé ezeket az adatokat. Ennek eredményeként 2016 után sosem lehetett tudni, pontosan hány konzoljuk talált gazdára. Az elemzők adatai szerint a Microsoft az előző generációban csak a harmadik helyet tudta megszerezni a Sony és a Nintendo mögött, ezúttal viszont már a Brazil nemzeti versenyhivatalnak benyújtott dokumentum bizonyítja, hogy a PS4 messze lekörözte az Xbox One-t.

A Sony túlszárnyalta a Microsoftot az eladott és beüzemelt konzolok terén, az Xboxnál kétszer több gépet értékesítve az előző generációban

– olvasható a portugálról fordított, a Microsoft éltal benyújtott szövegben.

A Sony utoljára 117,2 millió eladott PlayStation 4-nél közölt adatokat a gépről, és bár a Microsoft továbbra sem közölt pontos eladási számokat, a hatóságnak benyújtott dokumentum szövege alapján 58,5 milliónál kevesebb Xbox One talált gazdára a gép életciklusa alatt.

Kapcsolódó

Az információ a Microsoft és a Sony közti vita részeként került nyilvánosságra, a japán cég szerint ugyanis befolyásolná a tisztességes versenyt, ha létrejönne az Activision Blizzard év elején bejelentett akvizíciója, aminek eredményeként többek között olyan videójátékok jogai kerülnének a Microsofthoz, mint a Call of Duty. A felvásárlást a Brazil versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia, és a benyújtott dokumentumból nemcsak az Xbox One elmaradására derült fény a PS4-hez képest, de arra is, hogy a Microsoft azzal vádolja a Sonyt, hogy meggátolja a fejlesztők/kiadók számára, hogy a játékaik bekerülhessenek a cég előfizetéses szolgáltatásába, az Xbox Game Pass-ba.

Kapcsolódó
Az Xbox már nem a PlayStation ellen küzd, a videójátékos Netflixet építik
Úgy tűnhet, az Xbox elvesztette a konzolháborút, de a Microsoft új stratégiát követ, ami hosszú távon nemcsak jelentős sikerrel kecsegtet, de alapjaiban változtathatja meg a videójáték-ipart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik