Tech

A nextgen játékok is játszhatók lesznek a régebbi Xbox One konzolokon

Sezgin Pancar / Anadolu Agency / Getty Images
Sezgin Pancar / Anadolu Agency / Getty Images

A Microsoft Xbox Cloud Gaming (xCloud) felhőszolgáltatásán keresztül olyan játékok is elérhetők lesznek a 2013 óta értékesített, előző generációs Xbox One konzolokon, amiket a hardverük okán már nem lennének képesek futtatni ezek a gépek – derül ki abból a blogbejegyzésből, amit a redmoni cég az E3-as showműsorát követően tett közzé.

Az xCloud lényege, hogy a játék nem a konzolon fut, hanem a felhasználó a felhőből, azaz egy távoli szerverről streameli a játékot a konzoljára, így az elavult hardver már nem gátja az erőforrásigényes játékok kipróbálásának. A szolgáltatás az Xbox Game Pass Ultimate keretében már tavaly óta elérhető mobileszközökön, még idén megérkezik asztali számítógépekre, készül az okostévés verzió, és a blogposzt tanulsága szerint már a konzolos változatra sem kell sokat várni.

Kapcsolódó
Az Xbox már nem a PlayStation ellen küzd, a videójátékos Netflixet építik
Úgy tűnhet, az Xbox elvesztette a konzolháborút, de a Microsoft új stratégiát követ, ami hosszú távon nemcsak jelentős sikerrel kecsegtet, de alapjaiban változtathatja meg a videójáték-ipart.

Hivatalos megjelenési dátumról ugyan még nincs szó, de a Microsoft videójátékos felhőszolgáltatásaiért felelős Kareem Choudhry szerint az xCloud szolgáltatást még idén integrálni fogják a konzolokba. Ennek köszönhetően a jövőben olyan játékok (Flight Simulator, Starfield stb.) is játszhatóvá válnak a különböző Xbox One gépeken, amik konzolon futtatható formában csak a tavaly piacra dobott Xbox Series X-re és Xbox Series S-re és PC-re jelennek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik