Tech

„Mindig a kor előtt szeretünk járni”

Zenit-Auto Rent - Autókölcsönző Facebook
Zenit-Auto Rent - Autókölcsönző Facebook
1997-ben indult útjára a Zenit-Auto Rent Kft, amelyet a saját területén a mai napig az ország egyik legdinamikusabb cégeként tartanak számon mind az ügyfelek, mind a versenytársak. A cég alapítója szerint a vállalkozás sikerének egyik kulcsa, hogy naprakész digitális technológiákat és fejlett telekommunikációs megoldásokat alkalmaznak.

A hét minden napján nyitva tartó és komplex szolgáltatásokat nyújtó miskolci székhelyű Zenit-Auto Rent Kft. frissessége hűen tükrözi Soós Tibor innovatív személyiségét. A cég alapítója már fiatalemberként is újításokban gondolkodott, amikor rendszerváltás hajnalán, családjával összefogva 1990-ben megépítette Kelet-Magyarország első valódi panzióját – az első olyan épületet a régióban, amelyet kifejezetten szállóvendég-fogadás céljára terveztek, a korábbi panziók más épületekből voltak átalakítva. Ebben az épületben már megmutatkozott, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonít Soós Tibor az üzleti tevékenységhez szabott hatékony és korszerű infrastruktúra kialakításának, és ez a szemlélet nemhogy kopott volna az elmúlt évtizedekben, hanem még inkább erősödött, és kitűnően érvényesül ma is a Zenit-Auto Rent Kft digitális és kommunikációs technológiai fejlesztéseiben. Jól példázza ezt a cég 2021-ban megépült új, okos irodaháza is.

A digitalizáció meghatározó egy vállalkozás érvényesülésében

„Néhány évvel ezelőtt elvégeztem egy mesterképzést a Miskolci Egyetemen, ahol az önvezető autókról és az ipari forradalom 4.0-ról írtam a szakdolgozatomat is. Nagyon érdekelt, hogy milyen lesz a belső égésű motorok után az elektromos és hidrogén meghajtású autók világa, és hogy merre fejlődik ez a technológia. Amikor beleástam magam a témába, ráébredtem, hogy a digitalizáció a következő évtizedekben milyen jelentős mértékben határozza majd meg az érvényesülést a vállalkozói szférában, ezért egyre tudatosabban kezdtem el beleépíteni ezt a saját cégem működésébe is. Ez volt az egyik mozgatórugója annak, hogy 20 év után egy olyan új, okos székházat építettünk, amiben a céljainkhoz és szolgáltatásainkhoz szabott digitális megoldások kulcsszerepet kapnak” – mutatta be az új épület mögötti koncepciót Soós Tibor.

Zenit-Auto Rent – Autókölcsönző Facebook

Az okos irodaház és a digitalizáció előtérbe helyezése az elmúlt év tapasztalatai alapján kiváló befektetésnek bizonyult a Kft-nek, hiszen az ügyvezető számításai szerint 20-30 százalékos forgalomnövekedést generált számukra a korszerű technológia.

Az ügyfelek azt tapasztalják, hogy a digitális fejlesztések hatására dinamikusabbak lettünk, és az ő kiszolgálásuk gyorsabban és még inkább személyre szabottan történik meg. Ezt a fejlődést és az irányukban megmutatkozó rugalmasságot kifejezetten nagyra értékelik, és ez a bevételeinkben is szépen kimutatható.

Kényelem és hatékonyság gombnyomásra

A fejlett kommunikációs infrastruktúra természetesen nem csak a vevőkör kiszolgálásában mutatja meg előnyeit, hanem a belső folyamatokat is felgyorsítja, és cég dolgozóinak életét is komfortosabbá teszi.

Ebben az épületben minden telefonról vezérelhető a hűtéstől és fűtéstől kezdve a kamara rendszeren át a világításig, az árnyékolásig és a légtechnikáig. Ehhez persze egy olyan komoly és modern hálózat szükséges, amit teljesen a mi igényeink szerint alakítanak ki. Nagyon jó partner volt ebben a Vodafone, amelynek fejlesztői közösen gondolkodtak velünk az ideális megoldásokon, és sikerült együtt egy nagyon jó, stabil hálózati alapot felépíteni velük az okos technológia alá. Ez a hálózat rendkívül fontos elem, hiszen nemcsak az épület működése, hanem a cég belső és külső kommunikációja is nagyban függ ettől, így jelentős befolyással van arra, hogy milyen minőségű szolgáltatást tudunk az ügyfeleknek nyújtani.

A flotta is telefonról működik

A digitális fejlesztések tehát nem csak az okos épületek működésében játszanak fontos szerepet, hanem az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokban is: például az egyre bővülő elektromos autóflotta működtetését, napi használatát, a hozzá kötődő adminisztrációt is jelentősen elősegíti a fejlett kommunikációs technológia.

Zenit-Auto Rent – Autókölcsönző Facebook

„Szeretünk egy kicsit mindig a kor előtt járni, és figyeljük azokat a trendeket, amik a későbbiekben valószínűleg be fognak következni a telekommunikáció területén is, és ezek figyelembevételével fejlesztjük a cégünket. Mindig hosszú távra tervezünk, és abban hiszünk, hogy a befektetett munka, és a naprakész technológia fejlesztésébe tett ráfordítások idővel megtérülnek. Ennek jegyében fejlesztjük az elektromosautó-flottánkat is, ahol a gépkocsikhoz kapcsolható okos rendszereken keresztül láthatjuk, hogy egy autó mikor áll töltés alatt, és azt is, hogy mekkora a töltöttségi szintje. Mivel a mi kiépített elektromos töltőhálózatunk is ebbe az okos rendszerbe integrálódott be, könnyebben ki tudjuk számolni, hogy milyen költséget jelent, hogy az adott a gépkocsit megtankoljuk árammal.

Kommunikáció a legmagasabb szinten

Bár ez a technológia még friss a cég életében, Soós Tibor mégsem ad pihenőt a vállalkozásnak, és további újításokon, kommunikációs és digitális fejlesztéseken gondolkodik. „Szeretnénk kialakítani például egy olyan információs csatornát, amelyen kapcsolatba léphetnek velünk az ügyfelek akár mobilapplikáción keresztül, akár közvetlenül úgy, hogy rácsatlakoznak a mi központi egységünkre, ahol aztán bejelentkezhetnek például bérlésre, gépjárműtisztításra vagy szervizre. Tehát egy folyamatos, interaktív kommunikációt kívánunk kiépíteni az ügyfeleinkkel ezen a vonalon is, és folyamatosan keressük azokat a technológiai lehetőségeket, amelyekkel az ügyfeleink megbízható szolgáltatást tudunk adni, és a kommunikációt a legmagasabb szinten tudjuk tartani.”

Szponzorált tartalom

A cikk a Vodafone támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik