Tech

iPhone 13: minden, amit az Apple idei csúcstelefonjairól tudni lehet

MacRumors / YouTube
MacRumors / YouTube
Az Apple menetrendszerűen ősszel mutatja be az aktuális csúcsmobiljait, idén az iPhone 13 szériát. A bemutatóig ugyan még hetek vannak hátra, de az új készülékekről már rengeteg minden kiszivárgott, ezeket az információkat fésültük most össze egyetlen cikkbe.

Már csak hetekre vagyunk az iPhone 13 modellek bemutatójától, aminek a pontos dátumát még nem jelentette be az Apple, de a jelek arra mutatnak, hogy szeptember 14-én lesz az esemény. Az elmúlt hónapok során olyan izgalmas híresztelések is felmerültek elemzőktől és szivárogtatóktól, mint a chiphiány miatt a szokottnál magasabb ár vagy a műholdas hívások támogatása, amellett, hogy minden téren gyorsabb és jobb teljesítményre lehet számítani. Ami már biztos, hogy jobb kamerával, gyorsabb A-szériás processzorral és új 5G chippel szerelik fel a telefont, az üzemidő is nő valamivel, illetve a tervezőknek a kamerasziget méretéből is sikerült valamennyit visszafaragni.

Kapcsolódó
Súlyos árat fizetünk azért, hogy megrohamoztuk a kütyügyártókat
A koronavírus hatására világszerte nőtt a kereslet az elektronikai eszközök iránt, majd beütött az iparokon átívelő chiphiány.

Szóval akkor iPhone 13 lesz a neve?

Az első iPhone 2007-ben jelent meg, majd a kettes szám kihagyását követően évről évre egyszerűen haladt minden: lineárisan ment a számozás, időközben megjelentek az „s” utótagos modellek, egészen 2017-ig, amikor valami furcsa dolog történt. Ekkor jelent meg az iPhone 8 mellett az iPhone X. 2018-ban már iPhone XR, iPhone XS és iPhone XS Max érkezett, majd a cupertinóiak 2019-ben ismét visszatértek a számozáshoz: iPhone 11, iPhone 11 Pro és iPhone 11 Pro Max alkotta a kínálatot. 2020-ban megjelent a mini variáns is.

A logika szerint idén iPhone 13 mini, iPhone 13, iPhone 13 Pro és iPhone 13 Pro Max várható, amiről több kiszivárgott csomagolás is árulkodik. Egy ideig ugyan voltak olyan pletykák, miszerint komolyabb előrelépés hiányában iPhone 12s elnevezésű modelleket kapunk, de a bemutató közeledtével világossá vált, hogy ennek vajmi kevés a valós esélye.

Az eddig megjelent iPhone-ok

  • 2007 – iPhone
  • 2008 – iPhone 3G
  • 2009 – iPhone 3GS
  • 2010 – iPhone 4
  • 2011 – iPhone 4s
  • 2012 – iPhone 5
  • 2013 – iPhone 5s, iPhone 5c
  • 2014 – iPhone 6, iPhone 6 Plus
  • 2015 – iPhone 6s, iPhone 6s Plus
  • 2016 – iPhone SE, iPhone 7, iPhone 7 Plus
  • 2017 – iPhone 8, iPhone 8 Plus, iPhone X
  • 2018 – iPhone XR, iPhone XS, iPhone XS Max
  • 2019 – iPhone 11, iPhone 11 Pro, iPhone 11 Pro Max
  • 2020 – iPhone SE (2. gen), iPhone 12 mini, iPhone 12, iPhone 12 Pro, iPhone 12 Pro Max

Dizájn

A 2021-es iPhone felhozatal a tavalyihoz hasonlóan négy variánst vonultathat fel: 5,4 hüvelykes, 6,1 hüvelykes és 6,7 hüvelykes méretekben. A legnagyobbak a Pro modellek lesznek, míg a két kisebb változat a valamivel pénztárcabarátabb kategóriát képviseli. Bár az iPhone 12 mini nem teljesített valami jól (és azt a készlet elfogyásával ki is vezetik a kínálatból), az aktuális pletykák szerint a legkompaktabb iPhone ennek ellenére is kap egy utódot az idén. Bár az új iPhone-ok kijelzőjének mérete megegyezik az iPhone 12 modellekével, a vastagság 0,26 mm-rel nő, és a nagyobb akkumulátorok miatt némi súlynövekedés is várható az elődökhöz képest.

Drasztikus dizájnbeli változásokról eddig nem hallhattunk, aminek fő oka, hogy a 2020-as iPhone-nál már újragondoltak pár dolgot a tervezők. Akkor az iPhone 12 lapos, szögletesebb külsőt kapott, megidézve az iPhone 4-et, de ezzel a változással a telefon némileg igazodott az iPad Air és az iPad Pro formavilágához is. Ez volt az első érdemlegesebb újítás azóta, hogy 2017-ben megjelent az iPhone XR a káva nélküli külsejével. A szivárogtatásoknak és a MacRumorsnak hála pedig már egy videóban is látható, hogy jó eséllyel milyenek lesznek az új telefonok:

Az iPhone 13 alapmodell duálkamera-rendszerének két egysége átlósan helyezkedik el a kameraszigeten, ami a korábbinál is jobban kiemelkedik majd a hátlapból. Kamerák terén az iPhone 12 Pro Max megkaphatja az eddigi legnagyobb szenzort az iPhone-ok történetében, és érkezik a Sensor Shift Stabilization fejlesztés is, ami jobb autofókuszt és képstabilizációt tesz lehetővé. Várhatóan fejlődnek az ultraszéles érzékelők is, így a kevésbé ideális fényviszonyok mellett jobb képminőséget biztosíthatnak az iPhone 13 modellek. Ha igazak a hírek, akkor a drágább modellekben az ultraszéles egységek már f/1.8-as apertúrával rendelkeznek, amik több fény beengedését teszik lehetővé, mint a jelenlegi f/2.4-esek.

Az új almás csúcsmobilok elejére kisebb szenzorsziget kerül, benne a FaceID arcfelismerés hardverével, szóval nem lesz képernyőbe vágott lyuk vagy a kijelző alá rejtett szelfikamera. Sokak szerint a notch méretének csökkenése lesz az egyetlen szemmel látható változás az iPhone 12 telefonokhoz képest – ezt támasztja alá több kiszivárgott kép is.

Korábban voltak olyan pletykák, hogy port és gomb nélküli iPhone érkezik, de az elemző Ming-Chi Kuo szerint ez kevéssé valószínű.

Az Apple továbbra is a Lightning portra esküszik, és amíg a MagSafe kiegészítők nem terjednek el, nem lesz portless dizájn, legkorábban jövőre jöhet ilyen típusú készülék. Egyelőre az sem valószínű, hogy USB-C-re váltana a gyártó, de az Európai Bizottság új jogszabálya előírhatja az Apple számára, hogy a jövőben az EU-ba szánt telefonjain változtasson ezen gyakorlatán.

Színek terén egy új, fekete matt opció váltaná le az asztroszürkét, amin kívül még három új árnyalat jelenhet meg: a rose pink, egy sötétebb Space Gray, és egy új narancsos-bronzos festés.

Kijelző

Az Apple a Pro variánsoknál várhatóan bevezeti a 120 Hz-es képfrissítést, így az iPad Pro ProMotion technológiája első alkalommal találna utat magának iPhone-okra. A 120 Hz-es képfrissítéshez az Apple beépíti telefonjaiba az LTPO kijelzőtechnológiát, legalább két modell ilyen OLED panellel kerülhet forgalomba. Az LTPO-nak köszönhetően energiahatékonyabbá válik a kijelző kezelése, ami az üzemidőre is jótékony hatással van. Érdekesség, hogy ezeket az LTPO OLED kijelzőket a nagy konkurens Samsung szállíthatja az Apple-nek.

Több szivárogtató állítja továbbá, hogy az Apple idén ősszel érkező iPhone-jai megkapják az Always On Display funkciót, amit eddig csak a cég okosóráinál volt elérhető. Az ilyen típusú megjelenítés lényege, hogy egyes információk a lezárt képernyőn is mindig megjelennek, például az értesítések, az aktuális dátum és idő vagy az időjárással kapcsolatos tudnivalók. Ez a lépés már időszerű, hiszen az androidos telefonok világában már több éve elérhető ez a lehetőség. A hírhedt szivárogtató, Max Weinbach szerint ez a funkció csak minimálisan lesz testre szabható.

Mi ketyeg belül?

Az új csúcsmobilokba várhatóan a TSMC öt nanométeres gyártástechnológiájával készülő A15 Bionic chipje kerül. Specifikációk egyelőre nincsenek, csupán annyi tudható, hogy a tajvani cég májusban kezdte el a gyártást, az Apple pedig 100 milliónál is több példányt rendelt belőle. Adott lesz az 5G-támogatás is, köszönhetően a Qualcomm idén bemutatott harmadik generációs Snapdragon X60 modemének. Wifi terén a legfrissebb 6E szabvány várható.

Az aksik kapacitása is nő, az iPhone 13 lehet az első olyan Apple telefon, amibe 4000 milliamperórásnál nagyobb telep kerül.

Amennyiben a korábbi modellekhez hasonlítjuk őket, akkor az iPhone 12 minihez (2227 mAh) képest 8 százalékos a növekedés, az iPhone 12 és iPhone 12 Pro modellekhez mérve (3095 mAh) egy tized híján 10 százalékkal nő a kapacitás, míg az iPhone 12 Pro Maxhoz mérve (3687 mAh) az új modell már 18 százalékos növekedéssel büszkélkedhet. Ha mindezt összevetjük azzal, hogy a jelek szerint 5 nanométeres gyártástechnológiával készült, energiatakarékos A15 Bionic chip kerül a telefonokba, a drágább modellek esetében Samsung LTPO OLED kijelzővel, akkor nem vágyálom az sem, hogy az iPhone 13 modellek üzemidő szempontjából is túlszárnyalják az elődeiket.

Műholdas telefonálás?

Az elmúlt napok egyik legérdekesebb pletykája, hogy az iPhone 13-ba épített modem chip tartalmazhatja a műholdas kommunikációhoz szükséges hardvert, és megkapja a LEO (Low Earth Orbit), vagyis alacsony Föld körüli pályán keringő műholdas támogatást. Ez azt jelenti, hogy az új almás telefonokkal mobil lefedettség nélkül is lehetne telefonálni vagy üzenetet küldeni.

Esélyes, hogy ez csak segélyhívások indítására lesz alkalmas, de a MacRumors már arról ír, hogy az iPhone 13-ban valószínűleg még nem mutatkozik be a megoldás. Az viszont tény, hogy a cupertinói cég már évek óta kacérkodik ezzel a lehetőséggel, 2017-ben például a Boeinggel tárgyaltak műholdakkal kapcsolatos üzletről. E mögött sejthető, a szervezkedés annak érdekében történt, hogy megkezdődjön az iPhone-ok műholdas lefedettségének kiépítése.

És az ár?

A Digitimes iparági források alapján arról számolt be, hogy az iPhone 13 modellek a vártnál borsosabb árcímkét kaphatnak a koronavírus-járvány miatti globális chiphiány miatt. A cég egyik fő beszállítója a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója, a TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company), ami hamarosan árat emel. A lap szerint a cég 20 százalékos áremelésről értesítette ügyfeleit, ami dominóeffektusként befolyásolná az elektronikai eszközök árait is. Az Apple által is használt komponenseknél 3–10 százalékos lehet a növekedés mértéke.

Ugyan a TSMC jövő év januárjától kezdi bevezetni a magasabb árakat a chipjeiért, az Apple vélhetően már az idei modelleknél elkezdi ennek fényében alakítani a saját termékek árát. Ezt egyelőre más forrásokból nem lehetett hallani, így a MacRumors sem kezeli tényként a pletykát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik