Tech

Az Apple verhetetlen, ha tabletekről van szó

Handout / Apple Inc. / AFP
Handout / Apple Inc. / AFP

Az IDC piackutató cég közzétette legújabb, 2021. második negyedévéről szóló jelentését, amiben a táblagépek piacát vizsgálta, és a közzétett eredményekből nyilvánvaló, hogy az Apple még mindig verhetetlen, ha tabletekről van szó. A cupertinói cég (az iPadek negyedéves bevételeit alapul véve) 12,9 millió táblagépet értékesített a második negyedévben, ami 3,5 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest, és a teljes tablet piac 31,9 százalékát jelenti.

Az Apple dominanciáját jól mutatja, hogy piacvezetőként több eszközt értékesített, mint a második és harmadik helyen álló Samsung (8 millió) és Lenovo (4,7 millió) együttvéve. Persze a két említett gyártónak sincs oka panaszra, hiszen növekedés szempontjából sikerült túlszárnyalniuk az almás céget: a Samsung 13,3 százalékot javított a tavalyi év második negyedévéhez képest, míg a Lenovo egész döbbenetes, 64,5 százalékos emelkedést könyvelhetett el.

Kapcsolódó

Érdekesség továbbá, hogy amíg a Huawei a globális mobilértékesítéseket illetően kihullott az első öt vállalat közül, addig a táblagépek piacán még tartja magát, az Amazon mögött az ötödik helyet szerezte meg az idei év második negyedévében, 2,1 millió értékesített eszközzel. A képet mondjuk elég erősen árnyalja, hogy a céget érintő amerikai szankciók már ezen a fronton is éreztetik a hatásukat, ugyanis ez az eredmény 53,7 százalékos csökkenést jelent tavalyhoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik