Tech

Már a Xiaomi a második legnagyobb mobilgyártó

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Canalys elemzőcég legújabb adatai szerint a Xiaomi átvette a második helyet az Apple-től a legnagyobb mobilgyártók rangsorában. A július 15-én közzétett beszámoló szerint 2021 második negyedévében továbbra is a Samsung uralta a globális piac legnagyobb részét, összesen 19 százalékot, és őket követi a Xiaomi, immáron 17 százalékos részesedéssel, míg a harmadik helyen az Apple található 14 százalékkal. A negyedik és ötödik helyen a már hazánkban is terjeszkedő Oppo, illetve a Vivo található: mindkét cég 10 százalékos részesedést tudhat magáénak.

Érdekesség, hogy a tavalyi év hasonló időszakához hasonlítva mindegyik cég képes volt növekedést felmutatni, viszont amíg az Apple esetében ez csupán 1 százalék, addig a Xiaominál egészen elképesztő, 83 százalékos növekedés figyelhető meg. A kínai gyártó esetében a leszállított készülékek száma 300 százalékkal nőtt Latin-Amerikában, 150 százalékkal Afrikában, és Nyugat-Európában is összejött a plusz 50 százalék a tavalyi év második negyedévéhez képest.

Szintén érdemes megjegyezni, hogy az egykor a Samsungot szorongató Huawei az idei év második negyedévében már a legnagyobb öt gyártó közé sem tudta beverekedni magát. A márka készülékei Kínában ugyan továbbra is népszerűek, de mióta 2019-ben az Egyesült Államok feketelistára tette őket, és az okostelefonjaikról teljesen eltűntek a Google szolgáltatásai, azóta a világ többi pontján rohamosan csökken a leszállított Huawei készülékek száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik