Tech

Már tizenöt magyarországnyi ember vett magának GTA V-öt

A Take-Two Interactive közétette az üzleti beszámolóját a legutóbbi pénzügyi évéről, amiből kiderült, hogy a játékkiadó vállalat rekord bevételre tett szert, ami részben annak is köszönhető, hogy a világjárvány miatt egyre többen töltik a szabadidejüket videójátékokkal. A cég összesen 3,37 milliárd dollár bevételt ért el, amiből a tiszta nyereség 589 millió dollár – ez 19 százalékos növekedés az egy évvel korábbi eredményekhez képest.

Ami kifejezetten érdekes, hogy a kiadó bevételeinek nagy részét az idén nyolc éves GTA V adja, amiből közel 10 millió példány fogyott az elmúlt egy évben. A Grand Theft Auto V eredetileg 2013-ban jelent meg Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, később pedig elérhető lett PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is. A játék mai napig töreltlen népszerűsége pedig egyértelműen a GTA Online névre hallgató multiplayer módnak köszönhető. A programból a megjelenés óta 145 millió példányt értékesítettek az említett platformokon, tehát közel tizenöt magyarországnyi ember tudhat magának egy példányt, és a sikerszériának ezzel még biztos nincs vége, hiszen a GTA V idén november 11- megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X-re is 2021-ben.

A rekordbevétel persze nem csak a GTA V-nek köszönhető: a Red Dead Redemption 2-ből a megjelenése óta 37 millió példányt értékesítettek, míg a Borderlands 3 már 13 milliós eladásnál jár.

Az üzleti eredmények mellett a Take-Two Interactive továbbá azt is bejelentette, hogy a jelenlegi üzleti évre összesen négy „core” videójáték kiadását tervezik: ebből kettő már létező franchise-hoz köthető (ebből egy biztosan az NBA-sorozat új része), kettő pedig teljesen új IP lesz, tehát teljesen eredeti program, ami nem valaminek a folyatása vagy a spin-offja. Emellett az is kiderült, hogy 2022. április 1. és 2024. március 31. közötti a cég összesen tizenkilenc core” játék kiadását tervezi: ebből hét biztosan valamilyen sport tematikájú program lesz, négy pedig free-to-play cím, tehát ezeket ingyen lehet majd letölteni, és a vállalat a mikrotranzakcióktól remél majd bevételt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik