Eddig is sejthető volt, hogy a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Fortnite című videojáték valódi aranytojást tojó tyúkot jelent a fejlesztői számára, de eddig nem nagyon lehetett tudni, hogy pontosan mennyit is tojik a tyúk. Az Epic Games és az Apple közt zajló antitrösztperhez kapcsolódó bírósági dokumentumokból most konkrét számok is kiderültek.
A Fortnite 2018 és 2019-ben összesen több mint 9 milliárd dollár bevételt hozott a konyhára. Ebből 5,6 milliárdot még a megjelenés évében, míg a második évben 4,2 milliárdot. Tiszta nyereségként a két év bevételéből 5,5 milliárd dollár maradt.
2020-ra vonatkozóan 3,6 milliárd dollárt említenek a papírok, amit az Epic-vezető Tim Sweeney 5,1 milliárdra javított tanúvallomásában, mert az alacsonyabb szám egy korai becslés volt még. Sweeney megerősítette továbbá, hogy a battle royale műfajú sikerjátéknak jelenleg összesen több mint 400 millió regisztrált játékosa van.
Az Epic Games így összesen eddig három év alatt bő 14 milliárd dollárt kaszált vele, ami annak fényében is szép eredmény, hogy egy egyébként teljesen ingyen játszható programról van szó, és a játékon belül megvásárolható kozmetikai pluszok generálják a bevételt.
Ugyan platformokra lebontva nincsenek pontos számok, de a Sensor Tower elemzőcég szerint a Fortnite csak iOS-es mobilokon 1,2 milliárdot hozott, míg nem távolították el az App Store-ból, és nem tört ki az Apple-lel való csörte: