Tech

Így tedd megbízhatóbbá az otthoni wifidet, megmutatjuk, miért éri meg

Getty Images
Getty Images
Sok dolog van, amire nem is gondolunk, de sokat javíthat az otthoni internetünk minőségén. Így pedig annyit játszhatunk, filmezhetünk és beszélgethetünk, amennyit szeretnénk.

Mostanra szinte természetesnek vesszük azt, hogy a wifi jól és gyorsan működik a lakásunkban, annyira részévé vált az életünknek. Az esetleges hibákat pedig a technológia sajátjának tekintjük, és elfogadjuk, hogy együtt kell élnünk vele. Pedig wifi és wifi között is jelentős különbség van, rengeteg rossz döntést hozhatunk a saját hálózatunkkal kapcsolatban, de ha figyelünk, olyan dolgokat érhetünk el, amelyekre korábban nem is gondoltunk.

Először arról kell meggyőződni, hogy a wifi-jelet szóró routeren kívül minden rendben van, és a házba érkező internet jól működik. Ezt leginkább úgy tehetjük meg, hogy a számítógépünket közvetlenül, kábellel dugjuk rá a modemre, amelybe az internet kívülről érkezik. Vannak különböző sebességtesztelő oldalak, ahol ellenőrizni tudjuk, hogy az internetünk sebessége megfelelően működik-e, és azt a sávszélességet kapjuk, amire előfizettünk.

Ha nem azt a sebességet kapjuk, amiért fizettünk, érdemes elgondolkodni a router vagy a modem (sokszor ugyanaz a kettő) cseréjén is. Ha régi a routerünk, az sok probléma mögött állhat az internettel kapcsolatban. Az utóbbi pár évben a wifi-technológia óriásit fejlődött, a legújabb wifi-szabványokkal vezeték nélkül is hasonló sebességeket érhetünk el a korábban sokkal gyorsabb kábeles internethez. A modem és a router kifejezetten fontos részei az internetünknek, mert ezek jelentik az alapot, amelyre minden más építkezik.

Nem mindegy, honnan jön a jel

Az sem mellékes, hova helyezzük el a routert a lakásban. Érdemes nem rögtön a bejárat mellé, hanem viszonylag központi helyre rakni, hogy a lakás egészét ugyanúgy le tudja fedni. Mivel nem minden router képes lefedni hatalmas területet, illetve vannak sokkal nagyobb lakások és házak, mint a routerek hatótávolsága, érdemes úgynevezet mesh-networkben, vagyis több router hálózatában gondolkodni. Ezek felerősítik a wifi-jelét, hogy a lakásnak olyan részeire is eljusson, amelyekre egy darab router nem képes.

Arra is érdemes figyelni, hogy milyen anyagokból készültek a lakásunk falai. A vályog és a panel például sokkal jobban ellenáll a wifi hullámainak, ezért jelentősen lecsökkenti, hogy meddig érhet el az internet a lakásban. És persze az is fontos, hogy milyen eszközről használjuk az internetet. A legújabb eszközök már képesek a wifi 6 szabványra, ami jelentős sebességnövekedést jelent a korábbiakhoz képest.

Az sem mindegy, hogy milyen frekvencián használjuk a wifinket. A régebbi, elterjedtebb routerek 2,4 GHz-es frekvencián szórják a jelet, de a legtöbb új router már képes 5 GHz-es frekvenciára. Utóbbival sokkal nagyobb sebességet lehet elérni, de rosszabbul kezeli az akadályokat és a távolságot, ezért érdemes mesh-hálózatban használni.

Kapcsolódó
Nem gondolná, mitől lehet gyenge a wifije
Főleg a világjárvány idején vált kiemelt fontosságúvá a megbízható otthoni wifi, hiszen a lakás sokak számára vált munkahellyé és tanteremmé is. Legyen szó akár a kötelező tevékenységeink elvégzéséről, vagy az esti kikapcsolódásról, rendkívül bosszantó tud lenni, ha itt-ott gyengébb a kapcsolat, rosszabb esetben nem is észlelhető. Ennek számos oka lehet, olyan dolgok is, amire nem gondolnánk.

De mire jó ez az egész?

Mit kapunk akkor, ha tényleg jó a wifink és a gyors internetünk? Van egy csomó dolog, amire kapásból nem is gondolnánk, de kifejezetten hasznos lehet. Egyrészt nem kell többé azzal küzdenünk, hogy lelassul az internet, ha a családból egyszerre többen próbálnak videókonferencián részt venni. Ez sok családnál az otthoni munka alatt kifejezetten probléma volt, és többé nem kell úgy szervezni a meetingeket és a digitális oktatást, hogy ne üssék egymást.

Sokkal jobb minőségben nézhetünk filmeket is. Az újabb wifi-szabványoknak meg sem kottyan, ha 4K felbontású videót kell streamelniük, ezért pár szinttel magasabbra emelhetjük az eddigi házimozi élményünket.

A leghasznosabb dolog viszont, amiről kevesen tudnak, hogy ha gyors internetünk van, gyakorlatilag bármilyen játékkal játszhatunk az interneten. Több cég is kínál már játékstreaming-szolgáltatásokat, ahol csak egy tévére, telefonra, számítógépre vagy tabletre, egy kontrollerre és gyors internetre van szükségünk.

Ezeken a játékstreaming-szolgáltatásokon szinte bármelyik konzolos játékkal játszatunk, anélkül, hogy ki kellene fizetnünk a konzol árát. A streaming esetén a játék minőségét alapvetően csak az befolyásolja, hogy milyen gyors az internetünk. Ha kifejezetten jó a wifi-hálózatunk, észre sem fogjuk venni, hogy a játék nem a tévére kötött játékkonzolon megy, hanem videóként streameljük a saját eszközeinkre.

Hozz ki többet!

A jó hír, hogy manapság olyan szolgáltatások is elérhetők, melyek kifejezetten abban segítenek, hogy a legtöbbet hozhassuk ki az otthoni hálózatunkból. Ilyenek a Telekom otthoni net előfizetései mellé, Okoswifi csomagjaiban kínált Wi-Fi Extra eszközök, melyekkel falig-faltól élvezhetjük a stabil hálózat előnyeit a lakás távolabbi pontjain, akkor is, ha egyszerre több készülék kapcsolódik a netre.

A cikk a Telekom támogatásával készült.

Így tedd megbízhatóbbá az otthoni wifidet, megmutatjuk, miért éri meg 1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik