Tech

Újraépítik az összeomlott ufóvadász teleszkópot

Ricardo ARDUENGO / AFP
Ricardo ARDUENGO / AFP

December elején összeomlott kedden a Puerto Rico-i Arecibo obszervatórium egytányérú nagy rádióteleszkópja, amely az elmúlt 50 évben fontos szerepet játszott a bolygók, aszteroidák és a földönkívüli élet nyomai utáni tudományos kutatásokban.

Kapcsolódó
Videón, ahogy összeomlik a világhírű obszervatórium
A szakértők szerint az obszervatórium elvesztése pótolhatatlan űrt hagy hátra.

Augusztusban elszakadt az építmény egy segédkábele, ami egy 30 méteres lyukat ütött a fényvisszaverő tányérba és károsította a felette lévő kupolát. Majd november 6-án az egyik fő acélkábel pattant el, további sérüléseket okozva. A hatóságok azt gyanítják hogy a segédkábel gyártási hiba miatt szakadt el. Furcsállották ugyanakkor, hogy három hónappal később a főkábel is elszakadt, hiszen akkor csak kapacitása 60 százalékáig volt terhelve.

Puerto Rico kormányzója, Wanda Vázquez Garced most bejelentette, hogy 8 millió dollárnyi támogatást ad az obszervatórium újjáépítésére, valamint azt, hogy a törmeléket el kell hordani a helyszínről, és történelmi helyszínné kell nyilvánítani a területet. További részleteket egyelőre nem tudni, de úgy tűnik, az Arecibo obszervatórium biztosan újjáépül majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik