Tech

Új trükkel érkeznek a Samsung 2021-es tévéi

samsung glwd
samsung
samsung glwd
samsung

Pár nappal a hagyományosan januárban esedékes, ezúttal csak virtuális CES kütyüexpó előtt a Samsung bejelentette, hogy a 2021-es QLED típusú készülékei már olyan szenzorral kerülnek forgalomba, amiknek hála a felhasználók minden körülmények között a lehető legjobb képminőséget élvezhetik. A HDR10+ szabványt támogató készülékeket kiegészítő technológia lényege, hogy a beépített szenzor képes felmérni a tévé környezetében uralkodó fényviszonyokat, és a begyűjtött adatok birtokában a kapcsolódó rendszer úgy kalibrálja a fényerősséget, hogy egy napfényes vagy egy teljesen sötét szobában is a lehető legjobb képminőség legyen az eredmény.

Persze ez koránt sem jelenti azt, hogy az új tévék tulajdonosai elveszítik a kontrollt a beállítások felett, hiszen a frissen bejelentett funkció csak a Filmmaker Mode esetében lesz elérhető. Utóbbi lehetőség azóta terjed az újabb okostévéken, hogy több hollywoodi nagyágyú (köztük Tom Crusie) kezdett el lobbizni azért, hogy legyen olyan képmód a modern készülékeken, amiknek hála a különböző filmek és sorozatok oly módon (mindenféle képfeljavító trükkök nélkül) élvezhetők, ahogy azt az alkotóik eredetileg megálmodták.

A Samsung most bejelentett megoldása nem teljesen új, hiszen a 2020-as CES-en a Dolby már bejelentett egy ugyanilyen megoldást, Dolby Vision IQ néven, ugyanakkor ez csak azon tévék és tartalmak esetén működik, amik támogatják a Dolby Vision HDR-szabványt. A HDR10+ nem olyan elterjedt, mint a Dolby megoldása (ezt használja a Netflix és a Disney+), de tekintve, hogy a világ legnagyobb tévégyártója áll a formátum mögött, ez az állapot még változhat a jövőben. Az Amazon Prime Video streaming szolgáltatásnál a felkerülő HDR10+ tartalmak például már úgy lesznek optimalizálva, hogy támogassák a Samsung tévén is elérhető Filmmaker módot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik